Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sen Zsung: Az élet derekán

2013.06.17

 

In memoriam dr. Galla Endre

 

 

Az írónő kisregénye a 1981-ben jelent meg Kínában, ahol igen nagy sikert aratott, s díjat is nyert.

Hamar lefordították angolra, majd más világnyelvekre. A magyar fordítás 1989-ben látott napvilágot az Európa Könyvkiadónál. A 80-as évektől a modern kínai irodalomban nagy népszerűségre tettek szert azok a regények, amelyek a kulturális forradalomról szóltak. A kínai kulturális forradalom (1966-1976) tulajdonképpen iszonyú kultúrarombolás volt, s a „négyek bandájának” a rémuralma. Amikor ez véget ért, és már szabadabban lehetett beszélni, szép számmal jelentek meg Kínában azok az irodalmi művek, amelyek a huszadik századi kínai „elveszett generációról” szóltak, akiknek az életéből elloptak tíz évet.

 

Egykori kínai nyelvtanárunk, Galla Endre professzor, még a kulturális forradalom előtt tanult és dolgozott Kínában – amikor Magyarországon politikailag „bűn” volt kínaiul tanulni –, és már ekkor a modern kínai irodalom volt a szakterülete. Ő is csak sok-sok év múlva, a kulturális forradalom után juthatott el újra Kínába, addig szakmai munkáját Kína határain kívül volt kénytelen végezni, s csak expatrióta kínai tudósokkal tudott kapcsolatot tartani. Galla professzor sokkal több volt, mint nyelvtanár: a filológiai pontosság legapróbb részleteit követelte meg tőlünk, s mellette a kínai filozófia, vallástörténet, történelem és irodalom alapos ismeretét is. Önmagával éppoly igényes volt, mint tanítványaival: sinológiai munkássága sok hasonlóságot mutatott azokéval a kínai emberekével, akik a saját bőrükön tapasztalták meg a kulturális forradalmat. Az irodájában meg tudta mutatni egyik könyvespolcának kis szegletét, rajta 6-8 könyvvel, amelyek az ELTE Kínai Tanszékének könyvállományát képezték a kezdetekkor, köztük az egyetlen orosz-kínai szótárral. Tőle hallottunk arról, hogy a modern kínai irodalom legalább olyan izgalmas, mint a klasszikus, ezért is olvastunk XX. századi kínai könyveket.

 

A fenti regény elbeszélője Lu Ven-ting, 42 éves orvosnő, aki egy napon szívrohamot kap, és nagy nehézségek árán sikerül megmenekülnie a haláltól. A regény meséje pár nap eseménye, ebbe ágyazódik bele a több évtizedet átfogó retrospektív szüzsé, melynek főszereplői a doktornő, annak kutató-mérnök férje, és szintén orvos barátnője. Nekik is kimaradt az életükből egy évtized: dr. Lunak már rég főorvosnak kellene lennie; fő bástyája a szemészeti osztálynak, rengeteg sikeres műtétet hajtva végre. A történelem közbeszól, s emiatt még mindig csak segédorvos. Éjszakánként, amikor a két gyerek már alszik, a 20 négyzetméteres lakásban szótárral külföldi szakirodalmat olvas, ha teheti, mert az egyetlen asztalukat férjével és gyerekeivel osztja meg. Férje kutatásai szintén elakadtak a kulturális forradalom miatt. Már mindketten negyvenesek, életük derekán járnak, de soha semmilyen elismerést nem kaptak még, mintha még pályakezdők lennének.

 

Érdemes szemügyre venni, mi adta a regény sikerét különböző kultúrákban. Kínában sokan magukra ismertek Lu doktornő és férje, valamint barátai életében, ott a történelmi aktualitása miatt volt érdekes a könyv. Az amerikai recepcióban szintén fontos volt a kommunista diktatúra dokumentálása, ám ott a kritikát sokkal inkább a regényben megjelenő nemi szerepek érdekelték, főleg az, hogy miért éppen a nő vállán van a háztartás gondja, és miért a nő kap szívinfarktust a túlhajszolt élet miatt. A könyv magyar fogadtatása más szempontból érdekes: szinte teljesen érdektelennek tűnt kritikusainknak, ám lefordításához és kiadásához úgy tűnik, nagyban hozzájárult Petőfi Sándor költészete. Kínában a XX. század elejétől nagy kultusza volt Petőfinek, minden versét lefordították kínaira, tehát ott Petőfi jól ismert, sőt talán a par excellence magyar költőnek számít. A regényben állandó visszatérő motívum a „Lennék én folyóvíz...” című költemény. Íme, egy részlet a könyvből:

 

Lennék vad erdő a

Folyó két oldalán,

. . .

De csak úgy, ha szeretőm

Kis madárka volna,

Bennem ütne fészket és ott

Ágamon dalolna.

 

– Ki írta ezt? – Kérdezte a férfitól.

– Petőfi, egy magyar költő.

– Furcsa, te tudós vagy, mégis van rá időd, hogy vereseket olvass?

– A tudományhoz is kell fantázia; ebből a szempontból a tudomány és a költészet rokonok. . . . És te, te szereted a verseket?

– Én? Én nem értek a versekhez . . . mi szemészek folyton operálunk, minden öltésnek, minden vágásnak teljesen szabályosnak kell lennie, egy mákszemnyi fantáziának sincs helye. . .

– Ez nem így van, a ti munkátok a legragyogóbb költészet . . . ezer és ezer embernek adjátok vissza a szeme világát . . .

 

Férjének igaza van, Lu doktornő szinte észre sem veszi a körülötte zajló élet nehézségeit; végzi a dolgát legjobb tudása és segíteni akarása szerint, amiben nincsen semmi poézis, semmi nagyság, semmi fennköltség. Éppen ez az egyszerűség adja életének azt a „legragyogóbb költészetét”, amelyet férje olyan meghatóan fogalmaz meg.

 

Szép a regény, s nem csak az állandóan visszatérő Petőfi verssorok miatt, amelyekkel a már őszülő férj újra és újra megvallja szerelmét feleségének, hanem azért is, mert az olvasó azt a hallatlan erőfeszítést is szépnek találhatja, melyet a főszereplők nap mint nap folytatnak. Ha végigolvassuk Sen Zsung könyvét, pozitív megerősítést kapunk afelől, hogy a mindennapi rutinba nem szabad belefáradni, hanem az abban rejlő szépséget kell megtalálnunk. A regény végkicsengése az, hogy lehetünk „kezdők” még életünk derekán is, sőt, az a legjobb, ha az örök kezdők szellemével tesszük dolgunkat a világban.

 

Ez a regény mindig régi tanárunkat, Galla professzor urat juttatja eszünkbe – azt az embert, aki élete vége felé ugyanazzal a lelkesedéssel szeretett tanítani, mint fiatalon. Aki a mindennapok rutinja mögött megoldandó feladatokat látott, s aki azt is megtanította nekünk, legyenek a körülmények bármilyenek, a tudományt művelni kell, és az örök kezdők szellemével kell életünk végéig tanulni – nem csak a kínai nyelvet és irodalmat.

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Győr

Buza Kati,2013.06.18 20:31

Kedves Csaba! Nagyon meglepődtem Petőfi ismertségén és kedveltségén Kínában.De a részlet, ami a könyvben is felbukkan, akár kínai vers is lehetne szubjektiv érzésem szerint. Lehetséges, hogy Petőfit túl korán tanítják általános iskolában, vagy inkább nem a megfelelő verseit?
Érdekes a különböző nemzetek olvasói közötti kultúrális különbség, ugyanakkor nem meglepő, ha belegondolunk. Pontosan azt veszik észre, ami gyenge pontjuk. Ez az én véleményem.
Amúgy ennek a könyvnek a kapcsán az jutott eszembe, miért van olyan kevés ázsiai szépirodalmi regény a boltok polcain? Nem csoda, hogy felületesen csak az eszünkbe a kínaiakról, hogy sokan vannak, mindent hamisítanak, és a kínai kaja olcsó.

Re: Győr

Csapó Csaba,2013.06.18 21:40

Sok igazság van abban, amit mondasz, Kati! Sajnos az irodalmat keletkezési sorrendben tanítják az iskolákban, nem pedig az életkori sajátosságokból adódó befogadhatóság szerint, pl. lehetne a kortársakkal is kezdeni, és Homéroszt a tanulmányok vége felé oktatni.

Az ázsiai irodalmakra alapvetően költészet- és az eposzközpontúak, s Kínában úgy tartják, hogy mindenki tud verset írni – a viszonylag kevés szótag, és a rengeteg azonos hangalakú szó miatt. Természetesen sarkos ez a vélemény, de az biztos, hogy a regény nagyon későn jelenik meg a kínai irodalomban, igazán csak a XX. Században szökken szárba, mert addig lenézett, olcsó és ócska ponyvairodalomnak tartották. (Lásd A vörös szoba álma c. regényben Pao Jüt, akit az apja iszonyúan elver, mert rajtakapja egy elvetemült és megbocsáthatatlan tetten: az a szörnyű bűne, hogy titokban regényt olvas!)

Abban is tökéletesen igazad van, hogy a kínai kultúrát nem a tucat termékek jelentik, hiszen az európaiénál jóval ősibb és igen fejlett, hatalmas magaskultúrával és irodalommal rendelkezik Kína. Galla professzor úr még azt is megmutatta nekünk, hogy ez nem csak a klasszikusokból áll, hanem a modernitás is számos értéket hozott létre.

lehel.siver@gmail.com

Simon Lehel,2013.06.18 02:20

Rendkívül Érdekes, Köszönöm!:)