Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Rakovszky Zsuzsa: VS

2015.11.18

 A narratíva csapdái Rakovszky Zsuzsa VS című áltöténelmi regényében

 

 

Rakovszky Zsuzsa VS című regénye sok hasonlóságot mutat a 2002-es A kígyó árnyéka cíművel; mindkettő történelmi kosztümbe rejtett posztmodern prózának tekinthető, valamint mindkettőben hangsúlyos szerepet kap a főhős(nő) identitása, illetve helyesebben fogalmazva az identitás keresése. A VS talán annyiban izgalmasabb kérdéseket vet fel, mint A kígyó árnyéka, amennyiben a társadalmi nemi és szexuális önazonosságra a regény saját idejében még nem léteztek szavak, és a VS egyik központi kérdése az, hogy ki beszél: Vay Sarolta avagy Sándor? Tanulmányunkban azt járjuk körül, hogy a látszólag egyértelműnek tűnő kérdés sokkal összetettebb annál, mint azt a könyv fülszövege sugallja, illetve a történelmileg – az irodalomtörténetből és a szexuálpszichológia történetéből – jól dokumentált Vay Sarolta grófnő esetéből tudjuk. Vizsgálódásunk lezárásaként arra mutatunk rá, hogy Vay Sándor/Sarolta társadalmi neme nem vezethető le a biológiaiból, mert mindkettő társadalmi konstrukció, ami a nyelvben jön létre, ahonnan azután kilép a valóságba. A „férfi” és a „nő” közti identitásváltás olyan határátlépés, melyben megfigyelhető a társadalmi nem konstruált jellege. A regényben megkérdőjeleződik, hogy felfedezhető-e valamiféle „eredeti”, azaz egy ismerős jelölt-jelölő egybeesése. Olvasatunkban Vay lehet férfi és nő is önképzése diszkurzív folyamatában, miközben nem lép ki a társadalmi diszkurzusból, azaz a nyelvből.

 

Mielőtt a regény olvasatába fognánk, érdemes néhány szóban összefoglalni a történet valós alapját, illetve azt, amit bizonyosan tudhatunk Vay személyéről. Megbízható forrásoknak a korabeli sajtó híradásai, Vay saját írásai, valamint Richard von Krafft-Ebing: Psychopathia Sexualis című műve tekinthetők. Bár Krúdy Gyulát megragadta Vay története, akinek több írást is szentel, ő is a korabeli sajtóra támaszkodik. Vay Sándor/Sarolta 1859-ben született Gyónon arisztokrata családban. Lánynak született, de fiúként nevelkedett, és felnőttkorában is a korabeli férfi életmódnak megfelelően élt. Apja elsőszülött leánygyermekét fiúként neveltette: férfi nevelőt fogadott mellé, vívni és lovagolni taníttatta, majd felnőttkorában egyetemre küldte továbbtanulni. Később a család elvesztette vagyona jelentős részét, így Vaynak gondoskodnia kellett megélhetéséről, ezért újságíró és író lett. Eleinte Vay Sarolta néven közölt verseket és novellákat, majd a Vay Sándor álnevet használva több korabeli újság munkatársa lett. Az újságírói pályát megszakítva rövidebb ideig kávéimport-ügynökként is dolgozott Fiumében, majd hamarosan visszatért az íráshoz. Vay a Sándor név választásával, öltözködésével és életmódjával a korabeli férfiassággal kívánt azonosulni. Mozgalmas életvitele tele volt gyakori utazásokkal, párbajokkal és lányszöktetésekkel is. Számos nővel volt kapcsolata, kettőjükkel házasságot is kötött. Második házassága rövid ideig tartott, mivel Vay eladósodott, s apósától nagyobb összeget kért kölcsön egy állítólagos titkári állás kauciójához. Mivel nem tudta visszafizetni a kölcsönkért összeget, apósa nyomozni kezdett, kiderítette a csalást és feljelentette Vayt. Az ellene indult jogi eljárás során előzetes letartóztatásba került, így orvosi vizsgálatra is sor került, melynek során kiderült, hogy Vay biológiai neme nő. A törvényszéki orvos, dr. Birnbacher részletes jelentést készített az esetről, s a szakvélemény betegként diagnosztizálta Vayt, akit így felmentettek a vádak alól. Ezt követően továbbra is férfiként élte az életét, ám szerelmi életéről több információ már nem áll rendelkezésre. 1918-ban halt meg Zürichben tüdőgyulladásban.

 

Mint fentebb említésre került, Vay Sarolta esete bekerült Richard von Krafft-Ebing német-osztrák szexológus, pszichiáter híres Psychopathia sexualis című művébe is, ahol a 166. számú megfigyelés alatt tárgyalja az esetet a nőknél jelentkező veleszületett rendellenes nemi jelenségekről szóló fejezetben. Adatait kizárólag dr. Birnbacher megfigyeléseire alapozhatta, mivel a tényleges, történelmi Vay soha nem készített se naplót se önéletrajzi írást. A regény fikciójellege itt válik egyértelművé, mivel a narratíva nagymértékben alkalmazza a tényleges Vay élettörténetének hozzáférhető adatait, melyeket Krafft-Ebing könyvén kívül a korabeli sajtóból, Krúdy Gyula tárcáiból, valamint Borgos Anna tanulmányából ismerhetünk, ám a regénybeli főhős(nő) Rakovszky invenciója.

 

Csábít a gondolat, hogy azt higgyük, a jól ismert és dokumentált Vay Sándor/Sarolta gróf(nő) életéről és botrányairól szóló történelmi regényt tart kezében az olvasó. Ezzel a feltevéssel szemben semmit nem tudunk meg Vay írói és újságírói munkásságáról, a korról is csak annyit, hogy a szexuális identitásról szóló diszkurzus pszichiátriai kontextusba helyeződik. Michel Foucault mutat rá elsőként arra, hogy a modernitás előtt a szexualitást az erkölcsi előírások szabályozták, majd később, a XIX. század második felétől „a szexualitás birodalmát immár nem a vétek, a bűn, a szertelenség területén jelölik ki, hanem a normális és a patologikus felségterületén” (p. 71). Szintén Foucault-tól tudjuk, hogy ez a kor – Vay kora – a modernitás elejére tehető, de magáról a korról nem sokat tudhatunk meg a regényből. Paul Ricoeur a történelem és az irodalom kapcsolatát vizsgálva arra a következtetésre jut, hogy olvasási szerződés függvénye az, hogy egy műnek fikciós vagy történelmi jelleget tulajdonítunk. Ezt a kölcsönös egymásrautaltságot – a történelem fikciósítását és a fikció történetiesítését – ragyogóan példázza a regény: történelmi ismereteink alapján időnként úgy véljük, Vay Sarolta ül a börtönben, aki Sándornak adta ki magát, ám a regényben Vay önéletrajzi írásának nyelve ezt cáfolni látszik, mivel ha Vay valóban teljes mértékben férfiidentitással rendelkezik, akkor professzionális íróként nem írhatja memoárjait, verseit és leveleit annyira giccsbe hajló, szenvelgő stílusban, mintha az a korabeli lányregények ömlengéseinek paródiája lenne. A fentiek tükrében elmondható a regényről, hogy az áltörténelmi, s Vay önéletírását Rakovszky írta meg azon a nyelven, amely leleplezi a regény és a főhős(nő) fikcionális voltát.

 

A regény szerkezete körülfonja annak szüzséjét: mintegy kétharmadát Vay önéletírása, versei és naplóbejegyzései teszik ki, amelyet Vay vizsgálati fogságának körülményei, bírósági perének és elmeorvosi vizsgálatának szórványos dokumentumai keretezik. Időszerkezete szintén keretes: 1889. november 1-én kezdődik naplóbejegyzésekkel és Vay verseivel, melyek a klagenfurti börtönben íródtak, majd az utolsó naplóbejegyzésre és a Vaynak tulajdonított utolsó vers közlésére 1901 októberében egy klagenfurti szállodában kerül sor. A regény szövegébe ágyazott, Vaynak tulajdonított versek lábjegyzetekkel ellátottak; a lábjegyzetek azt sugallják, mintha azok dokumentarista önreflexiók lennének, s mintha így különülne el a narratíva realitása a költészet fikciójától. Itt újabb félreolvasási lehetőséget kínál Rakovszky regénye, mivel első ránézésre azt hihetjük, hogy a narratíva realitása a történelmi valóság leképezése. Nemcsak a Vay Sándorról/Saroltáról szóló előzetes tudásunk, de a regény szerkezete is abba az egyirányú utcába csalja a gyanútlan olvasót, mintha történelmi regényt olvasna, ám több apró jel árulkodik arról, hogy lényegesen bonyolultabb a regény, mint azt gondolnánk.

 

A regény címe enigmatikus, mivel olyan rejtély, amely többféleképpen is megfejthető – csak az a kérdés, melyik a helyes megfejtés, illetve létezik-e egyáltalán olyan. A VS cím azt sejteti, monogram, vagy rövidítés a jelentése, s előzetes tudásunk alapján könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy az Vay Sarolta grófnő monogramja, aki élete jó részében a Sándor nevet használta. Amennyiben elfogadjuk azt a feltevést, amely szerint a cím Vay Sándor/Sarolta monogramja, még mindig nyitott kérdés marad az, hogy valójában Sarolta vagy Sándor a narrátora a műnek, mivel Vay Sarolta nemcsak férfinevet használt, és férfiruhában járt, hanem férfinek tudta és érezte magát. Anakronizmus lenne a történelmi Vayt transzneműnek nevezni, mivel ilyen terminológia a saját korában még nem létezett. A Sándor/Sarolta választás kényszere helyett értelmezésünkben a főszereplőt inkább VS-nek fogjuk nevezni, mivel binárisan tételezett társadalmi, valamint biológiai neme végig kétséges marad. A VS cím továbbá értelmezhető az angol nyelvben igen gyakran alkalmazott, a latinból eredő versus rövidítéseként is, amely ellentétességre, vagylagosságra utal.

 

A regény narratív szerkezete több pontban is vagylagosságot sejtet: VS szubjektív önéletírása vs. a rendőrségi pszichiáter „objektív” jelentései. Az objektivitás ideája azért kerül idézőjelbe – és egyben az objektivitást, mint olyat megkérdőjelezendő – mert az „objektivitás” a hatalmi diszkurzusoknak alávetett, azokból létrejövő konstrukció, nem pedig tőlünk függetlenül objektíve létező igazságról van szó. Továbbá Vay identitása szerint férfi, míg az orvos szexuálpatológiai esetként nőt vizsgál. A versbetétekről nem derül ki egyértelműen, hogy azok a történelmi Vay Sándor/Sarolta, avagy (vs.) Rakovszky költeményei. A regényben a törvényszéki orvos és VS nagyanyjának beszédmódja szintén összeütközésbe kerülnek VS önidentifikációjával. A társadalmi normákat a hétköznapi diszkurzus szintjén a nagymama, tudományos beszédmódban a pszichiáter képviseli, viszont mindketten feltételezik és beszédjükkel erősítik a dichotómiára épülő, jól meghatározott nemi szerepeket, s ezzel esszenciális vonásokkal ruházzák fel a maszkulinitásról és femininitásról alkotott elképzeléseket. Velük szemben áll VS saját maga által konstruált identitása és határátlépése, melyekkel az illékonyságra, definiálhatatlanságra reflektál megkérdőjelezvén a patriarchális nemi szerepek által kötelezően előírt forgatókönyveket.

 

Az orvosi vizsgálat célja az igazság kiderítése, azaz annak megállapítása, hogy Vay beszámítható, vagy nem, azaz felelős-e a tetteiért, tehát jogilag elítélhető-e. Amennyiben épelméjűnek találja a pszichiáter, büntethető, ha viszont kóros szenvedély hatása alatt, elhomályosult elmével, betegen vitte véghez tetteit, akkor felmenthető. Az igazság fogalma viszont bonyolultabbá válik a regényben, mivel kiderül, a társadalmi normákat megtestesítő orvos és VS nagyanyjának „igazsága” más, mint a főszereplőé. Az ő binárisan elgondolt kategóriáik (férfi/nő) a heteronormativitás alapján képződnek, azaz leképezik azokat a hatalmi struktúrákat, melyek létrehozzák azokat. Hozzájuk képest VS a hazugság vádjával szemben a „belső, lélek szerinti igazság” romantikusnak ható érvét (p. 80) hangoztatja. A heteronormativitás fogalmát Michael Warner fejti ki, miszerint az egyedül elfogadható, azaz normatív szexuális orientáció és kapcsolat a heteroszexualitás, és az hozza létre azt a bináris normarendszert, amely szerint a biológiai nemnek egy az egyben megfelel a társadalmi nem, tehát az emberek vagy férfiak, vagy nők, jól elkülönült és eltérő társadalmi szerepekkel. VS látszólag beleilleszkedik a heteronormativitásba, mivel önképzése során azt a férfiszerepet jeleníti meg, amely egybevág a társadalmi nemével. Határátlépése és ezzel normaszegése abból a szempontból érdekes, hogy nem forgatja fel a társadalmi nem normáit, mivel önképzése során biológiai nemére nézve is férfiidentitással rendelkezik, tehát VS úgy vált nemet, hogy közben a társadalmi nem által elvárt normáknak felel meg, azokat jeleníti meg életével.

 

A regény elején minden kétség eloszlani látszik, amikor a vizsgálati fogságban lévő névtelen elbeszélőről kiderül, hogy Vay Sarolta grófnő, akit Vay Sándor néven ismer a világ, s akit csalás vádjával az ausztriai Klagenfurtban vettek őrizetbe. A grófnő a femininitás és az erkölcs minden korlátját egy diadalmas transzgresszió keretében áthágva eddig férfinéven, férfiruhában és nőcsábászként, azaz férfiként élte életét. A határátlépés során kétfajta identitásképzés lehetséges: normakövető és normaszegő. A normakövető identitásképzést felfoghatjuk teljes határátlépésnek, míg a normaszegőt részlegesnek, ide-oda csúszkálónak, játékosnak. Mindkét határátlépés utánzások eredményeként mutatja az azonosságjegyeket, valamint mindkettőre igaznak látszik az, amit Judith Butler a „meleg-heteró” utánzásról mond, azaz hogy az „«eredeti» parodisztikus reprezentációja”, s így mindkettő „feltárja, hogy az eredeti nem más, mint a természetes és eredeti paródiájának ideája” (p. 86). Amit utánoznak, az ugyanis nem ontológiailag adott, hanem az identitásképzésben résztvevő diszkurzusok. A teljes határátlépés célja a megtévesztés és az elrejtés, s ezzel anyagi, erkölcsi, és egyéb előnyök érdekében kívánja megtéveszteni a társadalmat. Ezzel szemben a részleges határátlépés mindig leleplezi önmagát, így könnyed, játékos, olykor parodisztikus tevékenység. Számos irodalmi alakot találunk, például a francia George Sand, vagy az angol George Eliot néven – férfi álneveken – publikáló írónőket, akik időnként férfiruhába bújva szivaroztak, de nemváltásuk mindig önleleplező maradt, tehát láthatóvá tették a férfi külső mögött megbúvó nőiességüket is. Ez a fajta kifelé kacsintó önleleplezés része a játéknak, ami megmutatja, hogy tulajdonképpen paródiáról van szó.

 

Érdekes megfigyelni, hogy VS a saját transzgresszióját teljesnek, normakövetőnek tartja, mert teljességgel férfinek érzi magát, és akként él. Ezzel szemben a külvilág mindezt játékos, azaz részleges határátlépésnek tekinti, és úgy ehhez mérten kezelik VS-t. Fogva tartása idején VS panaszkodik a ráadott női ruházat miatt, és szeretné visszakapni „valódi” (férfi) ruháit. Közben a vizsgálóbíró, miután az orvosi vizsgálat megállapította VS nőneműségét, VS-t „gróf úrnak” szólítja, és szivarral kínálja (p. 14-15). A vizsgálóbíró magatartásából az látszik, hogy ő VS határátlépését csupán szerepjátéknak tartja, és szerepe szerint játékosan viszonyul hozzá. Szerinte VS részleges határátlépése már túlmegy a játékos maskarádé keretein, ezért büntetendő. A pszichiáter hasonlóképpen gondolkozik VS transzgressziójáról, amikor a következőket mondja: „Gondolom, szenvedélyes színházlátogató is. . . . soha nem fordult meg a fejében, hogy esetleg színpadra kellene lépnie?” (p. 56) Ez fontos előfeltevés és kérdés dr. Birnbachertől, aki a vagy-vagy logika szerint binárisan képzeli el VS nemi identitásváltását. Ezzel szemben áll VS válasza: „Oh, dehogynem! Boldogan lettem volna teátrista . . . de [. . .] teljességgel hiányzik belőlem az a képesség, hogy másnak mutassam magam, mint aki vagyok!” (p. 56). Látható, hogy VS-ként önidentifikált figura képtelen a szerepjátékra, számára a valóság az, amit érez, illetve önmaga számára az, akinek, illetve aminek konstruálja magát. Ezzel szemben az olvasó számára feltáruló fiktív VS végig szerepet – férfiszerepet – játszik, s a fenti kijelentésével is saját narratívájának hitelességét ássa alá.

 

A fentiek tükrében, ami nyilvánvaló VS előző válaszából az az, hogy a regényben betöltött belső narratívája megbízhatatlan. A regény külső kerete, Rakovszky narratívája is megbízhatatlan, mert hiányzik az autoriter és centrális elbeszélői hang, amely megbízhatóan és részrehajlás nélkül tájékoztatná az olvasót, hogy mit tartson tényszerűen igaznak a regény fikciós igazságainak a terében. A megbízható narrátor helyett már a szerepénél és jellegénél fogva is elfogult elbeszélésmód és részrehajló írásformák, mint például naplóbejegyzés, önéletrajz, lírai költemény, orvosi jegyzőkönyv, elmekórtani szakvélemény versengenek egymással. Ezek mind az őket létrehozó személyek félelmei, vágyai, szakmai és egzisztenciális érdekei szerint alakítják a maguk „igazságát” úgy, hogy követik az őket létrehozó társadalmi diszkurzusokat.

 

Miután a vizsgálati fogság elején a regény egyik fikcionális szintjén kiderül VS biológiai neme, a pszichiáter előfeltevése VS önéletírásának elolvasása előtt az, hogy egészséges, de hazug a vizsgálati alanya. Nem véletlen, hogy az orvos javaslatára VS úgy dönt, írásban meséli el életét; foglalkozására nézve ugyanis író, tehát tudatában van az írott szöveg retorikai alakíthatóságának, és birtokában van az ehhez szükséges készségeknek. Az élettörténet tétje ugyanis, hogy igazolja narrátorának tetteit és a törvényszéki orvos szakértőt meggyőzze hitelességéről. Dr. Birnbacher számára írott életrajza kicsi gyerekkorával kezdődik, a tőle elválaszthatatlan ikertestvérével, Sándorral töltött évek idillinek ható leírásával. VS elbeszélése szerint még kisfiúként testvérét elvitte a torokgyík, s VS elbeszélése szerint ekkor vette át fiútestvére szerepét, s innentől kezdve apja is fiúnak nevelte, elvesztett kisfiát fantaziálta bele a lányba. Sarolta teljesen magába olvasztotta Sándort, majd vele identifikálódott férfiként. A történet végén furcsa fordulatnak lehetünk tanúi: miután az orvos szakértő beszámítatlannak nyilvánította VS-t és az kiszabadult a fogságból, megjelenik ikertestvére, aki papnak készül, és Rómába tart. Beszélgetésük során VS ikertestvérét feminin tulajdonságokkal ruházza fel: „Istenem, milyen gyöngéd a kezed! Gyöngédebb, mint egy asszonyé!” (p. 388) majd olyan jelzők alkalmazásával írja le, mint ahogy egy nőt szoktak (p. 399). Ha hihetnénk Rakovszkynak és VS-nek, akkor feltételezhetnénk, hogy a fiútestvér nem halt meg, hanem mindvégig életben volt, s halálát csupán VS konfabulálta. Nem lehet eldönteni, kinek higgyünk, és melyik tényt fogadjuk el igaznak, hiszen VS ezek szerint még megbízhatatlan narrátornak is megbízhatatlan. Ez a meghatározatlanság logikusan kiterjed a regény egészére; ha nem lehet eldönteni, hogy él-e Sándor vagy meghalt, az sem biztos, hogy VS egész férfiélete, irodalmi és szexuális hódításainak története nem puszta kitaláció, azaz az ő teremtő képzeletének műve. Amennyiben a fikciót valami ontológiailag eleve adott, „valós” leképezésének tartjuk, akkor ez a meghatározatlanság és a bizonytalanság „vs. érzése” fokozódik, mert a narratívának nincs olyan pontja, ahonnan nézve felmérhető lenne, hogy VS története milyen viszonyban van VS fiktív életének valóságával. Továbbá az sem dönthető el egyértelműen, hogy létezik-e VS, s ha nem, akkor ugyan ki lenne az, aki VS-nek konstruálja magát úgy, hogy a nyelvben létrehozza VS-t, majd onnan a valóságba lép ki, és éli VS életét.

 

Létezik a regényben egy metafora, ami tulajdonképpen kettő, s végig fontos szerepet játszik. Ez a metafora a tükör, és az összetört tükör. Olyannak tűnik ez a tükör-összetört tükör metafora, mint Johann Wolfgang Goethe „Ginkgo biloba” című versében a gingkgo levele: egy, de önmagába ketté hasadt, s Goethe is azt kérdezi a költemény végén, hogy ő maga nem olyan-e, mint a gingko levele. VS verse a „A kegyetlen tükör” (p. 69-72) azt a kérdést teszi fel, mit is mutat a tükör valójában. Az egyik lehetőség szerint „A tükör sima lapja, / s a napnak fénye itt / az igazat mutatja, / nem álmod gőzeit!” (p. 71) Ebben az értelmezésben a tükör a tőlünk függetlenül létező „valóságot” tükrözi vissza, s értelmezhető magának az írásnak a metaforájaként is. Mint fent rámutattunk, amennyiben a regényírást a „valóság” leképezésének tételezzük, a VS-ből egyre több és bonyolultabb bizonytalanság sugárzik az olvasó felé. „A kegyetlen tükör” utolsó strófájában VS alternatív megoldást javasol: „Azt nem, soha! – kiáltok, / s emelve öklömet, / az üveglapra vágok, / s az százfelé reped!” (p. 72). Ugyanez a tükör szétzúzás játszódik le akkor is, amikor nagyanyja kislány korában a tükör elé vonszolja VS-t, és arra kényszeríti, nézzen szembe önmagával. A nagymama számára a biológiai nem és a társadalmi nem ontológiailag eleve adott, a kettő egy és ugyanaz, tehát a társadalmi normák szerint előre megírt forgatókönyveket kell követniük az „igazi” nőknek és férfiaknak, szerinte a tükör a valóságot jeleníti meg. Ezt a nézetet VS képtelen elfogadni, és a következőket meséli arról, mit lát a tükörben: „[. . . ] ezt a személyt én minden porcikámban idegennek éreztem, még csak nem is hasonlított énrám” (p. 115), majd ököllel teljes erőből összetöri a tükröt. VS számára a tükör nem a valóság reprezentációját mutatja, mivel a „valóság” eleve a diszkurzus által konstruált, s a tükördarabkák – különböző törésszögből, más-más dimenzióból – jobban kifejezik, mi az a valóság, mely körbevesz minket.

 

Ha az írás folyamatára vetítjük az összetört tükör metaforáját, akkor párhuzamot vonhatunk Rakovszky regénye és VS figurája között: nem a mimetikus jelölő-jelölt, azaz „eredeti” és reprezentációja közötti kapcsolat mutatható ki, hanem a jelölők szóródása hangsúlyozódik. Amennyiben a mimetikus alapú jelölő-jelölt viszonyt tételeznénk, úgy azt hihetnénk, VS identitása puszta szerepjáték, s ha szerepjáték lenne, akkor sem lehetne eldönteni, hogy Sarolta játszik Sándort, vagy Sándor Saroltát. Jacques Derrida a jelentést nem a jelölő és a nyelven kívüli viszonyaként fogja fel, tehát a jelölő nem egy nyelven kívüli valóságot ragad meg, hanem a jelölők egymáshoz való viszonyát írja újra. Derrida a jelölők jelenvalóságát állítja a jelentés jelenvalósága helyett, s ennek megfelelően a jelentés soha nem ragadható meg, soha nincs jelen, pusztán a jelentés nyomai léteznek a nyelvben és a szövegekben. Úgy tűnik, VS hasonló a tükörcserép darabkák szerteszóródásához, mivel nem jelölt-jelölő viszonylatban alkotja meg identitását, hanem a többi jelölőtől való elkülönböződés okán. VS nemi határátlépésével teljességgel szabad számára önmaga megalkotása, valamint a korlátlan valóságteremtés. VS utolsó versében így beszél magáról: „Ki voltam én? Aki téged szeret. / Tükrök játéka volt minden egyéb.” (p. 394) Úgy tűnik, a derridai értelemben vett jelölők jelenvalósága a „tükrök játéka”, amelynek VS is csak egy epizódja.

 

Tanulmányunk összefoglalásaképpen a következő megállapításokat tehetjük Rakovszky regényéről. VS identitásváltása megtörné a biológiai neme és a társadalmi neme közötti következetességet, ha őt Vay Sándor/Sarolta történelmi figuraként értelmeznénk. Mivel VS biológiai neme végig kétséges marad, így önmaga által konstruált nemi identitása a társadalom normái által szexuális orientációnak felel meg. Ebben az esetben megkérdőjeleződik az az esszencialista előfeltevés, amely szerint létezett volna „eredeti” szexuális orientáció, melynek következtében alakította volna ki a főszereplő férfiidentitását. A regénybeli VS esetében nincs sem biológiai, sem társadalmi nemére nézve „eredeti”, mivel mind a kettő a diszkurzusban rögzített társadalmi elvárások, normák és szokások által rögzített forgatókönyvek elsajátítása révén alakul ki. VS tehát akár férfi, akár nő, társadalmi neme diszkurzív minta alapján jön létre, és maga is csak diszkurzusban értelmezhető.

 

 dscn0404.jpg

Rakovszky Zsuzsa dedikálja regényét Csapó Csabának

 

 

Felhasznált irodalom:

 

BORGOS Anna, Vay Sándor/Sarolta: egy konvencionális nemiszerep-áthágó a múlt századfordulón, Holmi, 2007/2, 185-194

 

Judith BUTLER, Jelentős testek – A „szexus” diszkurzív korlátairól, ford., BARÁT Erzsébet és SÁNDOR Bea. Bp., ÚMK, 2005

 

Jacques DERRIDA, Grammatológia I. rész, ford., MOLNÁR Miklós, Szombathely, Életünk Szerkesztősége, 1991

 

Michel FOUCAULT, A szexualitás története I. A tudás akarása, szerk., BABARCZY Eszter, ford., ÁDÁM Péter, Bp., Atlantisz, 1996

 

Johann Wolfgang GOETHE, Gedichte, Leipzig, Universal Bibliothek, 1976

 

Richard von KRAFFT-EBING, Psychopathia sexualis: A nemi élet eltévelyedései, ford. GÁSPÁR Endre, Bp., Nova, 1926, 331–339

 

KRÚDY Gyula, „A csínyes Vay gróf vagy az udvarház utolsó költője” A tegnapok ködlovagjai, szerk., Gordon Etel, Bp., Szépirodalmi, 1961, 377-384

 

RAKOVSZKY Zsuzsa, VS, Bp., Magvető, 2011

 

Paul RICOEUR, „A szöveg világa és az olvasó világa” szerk. THOMKA Beáta, Narratívák 2.

Történet és fikció, Kijárat, Bp., 1998. 9.

 

Michael WARNER, Fear of a Queer Planet: Queer Politics and Social Theory. Minneapolis & London, Univ. of Minnesota P., 1993, 3–17.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.