Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pedro Almodóvar: Patty Diphusa – Egy pornósztár vallomásai

2014.10.27

A nevem PATTY DIPHUSA, és az a fajta nő vagyok, aki szimbolizálja a kort, amelyben él. Nemzetközi szexszimbólum vagy nemzetközi pornósztár vagyok, ahogy tetszik. . . . ÉN akármit is teszek, elsősorban színésznő vagyok. . . . Nemcsak olyan testtel áldott meg az ég, hogy megőrjítem vele a férfiakat, de még eszem is van. De ezt csak néha mutatom ki. Nem veszi ki jól magát, ha az ember azt bizonygatja a férfiaknak, hogy a tökéletes Barbie Baba Szupersztár külső sziporkázó elmét takar.

(Pedro Almodóvar: Patty Diphusa)

 

 

Ifjúkoromban faltam a regényeket, egyiket a másik után. A korom előrehaladtával ma már egy regény elolvasása után hagyok magamnak időt, amíg a mű dolgozik bennem, azaz gondolkodásra és utólagos reflexiókra késztet. Egy nehéz szépirodalmi mű után általában egy elméleti munkát szoktam elolvasni, s miközben a filozófiai, esztétikai, irodalomelméleti vagy zeneelméleti szakkönyvet olvasom, aláhúzogatom, kijegyzetelem, addig eltelik egy-két hét, és utána jöhet egy újabb szépirodalmi mű. Legutóbb újraolvastam egyik nagy kedvenc regényemet, s miután letettem a könyvet, ezúttal nem elméleti munkát vettem a kezembe, hanem egy, az olvasandó könyvek polcán már régóta várakozó, könnyűnek látszó kötetet, a világhírű spanyol filmrendező, Pedro Almodóvar meghatározhatatlan műfajú művét, amely talán a napló, a riport, a tárcanovella és az esszé sajátos keveréke.

 

Mielőtt az alcím alapján azt hinné bárki is, hogy szaftos pornókalandokat, netán szexjeleneteket fog olvasni, az téved. Aki ilyenre vágyik, az ne vegye a kezébe a Patty Diphusát! Az élvhajhász, mind szexuálisan, mind intellektuálisan túlfűtött Patty nem ostoba céda, aki csak locsog-fecseg – bár mondandója olyakor fecsegésnek tűnik egy pillanatra –, hanem az a fajta életvidám, és az életet maximálisan élvezni akaró és tudó nő, aki tisztában van testi és szellemi kvalitásaival, s ezt nem is rejti véka alá. Hogy ki is valójában Patty, arra egy bekezdésnyi kitérő után rögtön rátérünk.

 

Almodóvar könyvének címe és fülszövege először Sade marki Filozófia a budoárban című könyvét juttatta eszembe, és azt hittem, valami hasonlót fogok olvasni. Sade marki igen cinikus stílusban számol le a felvilágosodás korának összes eszményével, s bár igencsak bővelkedik az orgiák részletgazdag, buja erotikus leírásában, mindazonáltal inkább filozófiakönyv, mint pornográf irodalom. A köztudatban perverz pszichopataként számon tartott Sade marki semmi kivetnivalót nem lát abban, ha egy tizenöt éves lányka, Eugénie, nem egy nevelőintézetben, hanem egy kétes hírű hölgy budoárjában sajátítja el az élethez való leckéket; a hajmeresztő szexuális aktusok között Sade marki kifejti filozófiai tanait, amelyek paródiáját adják nemcsak a korabeli fejlődésregényeknek, de a humánum öröknek vélt értékeit is alaposan karikírozzák.

 

Patty Diphusa nem Sade markitól nyerte legitimitását, hanem magától a könyv írójától. Bár Patty is olykor igen frivol jelenség, az ő alakjában nyoma sincs semmiféle proto-nietzschei eszmevilágnak, mint Sade markinál. Játszi könnyedséggel mozog mindenütt, ügyesen csűri-csavarja a szót, s igazi camp-stílusban parodizálja önmagát, környezetét, a világot, melyben él. A „camp” szót még nem fordították le magyarra, s nem is vállalkozhatom a camp-jelenség társadalmi, vagy esztétikai magyarázatára, de pár mondatban szükséges lényegének ismertetése. A camp túlzó, teátrális, affektáló, giccses jelenség, s bár nagyon hasonlít a giccshez, valamiben gyökeresen különbözik tőle: a giccs a szépség látszatát kelti, míg a camp nem akar szépnek látszani, jóllehet, a szépség létrejöttéhez szükséges kellékeket használja fel. A giccs hamis pályán, a szép nyomában mozog, ám a camp önálló utat jár be, mert maga az öntudatára ébredt giccs-paródia, vagy giccs-művészet, amennyiben a giccsből hoz létre új esztétikai értéket. A camp a giccsel ellentétben nem akar olyan lenni, mintha valami más lenne, hanem tudatosan vállalja affektív, túlzó színpadiasságát. Amikor az egykori indonéz First Ladyvel hasonlítja össze magát, akiről számos erotikus fotót is közöltek, Patty így látja és láttatja önmagát:

 

ÉN nem vagyok DEWI SUKARNO, aki az ő EMELKEDETT SZÉPSÉGÉVEL ÉS ELEGANCIÁJÁVAL hívja fel magára a figyelmet; ÉN másfajta nő vagyok, olyan, aki egészen egyszerűen bármilyen körülmények között képes megőrjíteni a férfiakat, még azután is, hogy KIDOBTAM A TACCSOT. AZ EMBER néha megfeledkezik róla, hogy SZEXBOMBA, márpedig egy olyan SZEXBOMBA TÁRSASÁGÁBAN, MINT ÉN, egyes férfiak megfeledkeznek a jó modorról.

 

Patty nagyon tudatosan éli meg szexbombaságát, s mindazokat a script-eket és eszköztárat beveti, amelyek a nőt, mint olyat „megcsinálják”. Látható, hogy az ő nőiessége a nőnek, mint társadalmi konstrukciónak a travesztiája, igazi camp.

 

Patty egyik éjjel Madridnak egy olyan parkjában találja magát, amelyet legfőképpen a különféle gyors szexuális kalandokat keresők látogatnak. Két férfivel is dolga akad, s mivel nem maga Patty választja a partnereit, hanem azok őt, erőszaknak tekinti a történteket, jóllehet, nagyon is ínyére volt az „erőszak”. A kalandról a következőképpen nyilatkozik:

 

Az, hogy két pszichopata megerőszakolja az embert, még rendben volna, de ha utána otthagyják a Casa del Campón, hajnalok hajnalán, mintha akkor léptem volna ki egy mexikói vámpírfilmből, már tűrhetetlen. Megmondtam nekik, ha már egyszer megerőszakoltak, akkor az volna a minimum, hogy hazavigyenek, mert le kellene fürödnöm, és arrafelé nem jár taxi. . . . Tényleg nagyon rosszul éreztem magam a bőrömben, és akkor megértettem, hogy bizonyos helyzetekben valóban nem marad más választása a nőknek, mint hogy felcsapjanak feministának.

 

Patty nem csap fel feministának, ő ehelyett túlzóan feminin. Neve furcsa elegye a meghatároz(hat)atlan nemzetköziségnek és hamis spanyolságnak. A spanyolban nincsenek kettős mássalhangzók (kivéve a „ll” betűt, ami kettős betűnek számít, mint pl. a magyar „ly”), tehát a Patty név lehet angol is, de francia is éppen. Vezetékneve „Diphusa”, mely szintén elrontott spanyol; spanyolul „difusa” lenne a helyes alak, a „f” betű helyett szereplő „ph” még csak nem is romantikusnak ható archaizálás a latin felé, hanem inkább a mai nemzetközinek ható írásmód. Neve mindazonáltal beszélő név: a „difusa” nőnemű melléknév, jelentése „elmosódó, elmosódott, szétesett, szétfolyó, körülményes, hosszadalmas, elterjedt, stb.” Patty Diphusa Almodóvar alteregója, pszichoanalitikus terminussal élve ő a férfi filmrendező pszichéjének anima fele, s Patty ennek az anima vágy-énnek a kivetülése.

 

Almodóvar elképzeli, ha nő lenne, vajon milyen nő is lenne, sőt ezen is túlmegy, és azt is megmutatja alteregója személyében, hogy milyen nő szeretne lenni, ha annak kellene lennie. Filmjeiből is egyértelmű, hogy Almodóvar ízig-vérig spanyol, imádja hazáját, és Madridot szinte minden filmjében úgy mutatja be, olyan elevenen élő, nyüzsgő nagyvárosnak, mintha a világ vérkeringése a spanyol főváros szívén vezetne keresztül. (Megvallom, akkor támadt fel bennem a vágy, hogy Madridba utazzam, és megnézzem a látnivalókat, miután pár Almodóvar-filmet megnéztem.) Ugyanakkor Almodóvar nemzetközi filmrendező sztár is egyben, akinek jó, ha éppúgy otthon érzi magát a világ bármely nagyvárosában, mint Madridban. A diffúz, mindenütt ott lévő (szétáradó, elterjedt) Patty spanyol temperamentumát jól egyenlíti ki az a fajta műveltsége, melyet a világirodalomból és a világ nagy, híres filmrendezőinek alkotásaiból szedett fel magára.

 

Patty-Pedro tudja, hogy ki és mi a fontos, mert amikor egyik barátnőjéről hosszasan beszél, mellékesen megjegyzi: „nem akarok túl sok időt fecsérelni Andyre, mert tudom, hogy nem piacképes, ÉN VISZONT IGEN.” Pedro-Patty piacképes, jelentős, s mivel ezt jól tudja magáról, dől belőle a szó. Az olvasó nagyon sok érdekességet tudhat meg az 1980-as évek Madridjának „movida” nevű kulturális mozgalmáról, a 80-as évektől napjainkig ívelő időszak sztárjairól, színészeiről és színésznőiről, Almodóvar filmjeiről, azoknak a rendezői-forgatókönyvírói szándékáról, a filmek munkamenetéről, s nem utolsósorban magáról Pedro Almodóvarról, az ő ön- és világlátásáról. Megtudhatjuk továbbá, miért nevezték el a filmrendezőt „spanyol Warholnak”, mi a közös kettejükben, valamit a pop-art és Almodóvar esztétikájában.

 

Lélelgzetelállítóan bravúros a 12. fejezet, amely az „ÉN, PATTY DIPHUSA, A SZERZŐMÖN KERESZTÜL IGYEKSZEM MEGISMERNI ÖNMAGAM” alcímet viseli. Patty interjút készít Pedróval. Az interjú végén Patty közli: „Pedro, úgy érzem, ez után az interjú után sem tudok rólad semmit”, majd Almodóvar erre így felel: „Én viszont már korábban is mindent tudtam rólad!” Elvileg ezzel nem sokra menne az olvasó, ezért nem áll meg a szerző ennél a pontnál, hanem Patty újabb mesefolyama után öninterjút készít, ahol már csak kérdések és válaszok szerepelnek a replikákban.

 

Mint fent említettem, a könyv műfaja eklektikus, ám ez nem hat zavarólag, mert a könnyed, Oscar Wilde bravúrosan szellemes stílus jól olvashatóvá teszi. A világhíres filmrendező így tudta elmesélni mindenkinek, mit gondol a világról, művészetről, önmagáról és saját filmjeiről. Teszi mindezt olyan könnyed sziporkázó hangnemben, hogy egy pillanatig sem érzünk semmi mélységet, semmi komolyságot a legkomolyabban, azaz Almodóvar művészi hitvallásában.

 

„Végezetül már csak arra szeretnélek kérni benneteket, hogy igyekezzetek ugyanolyan lazán olvasni a könyvemet, mint ahogyan megírtam.”

 

Pedro Almodóvar

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

lehel.siver@gmail.com

Simon Lehel,2014.10.30 13:21

Nagyon Köszönöm ezt a post-gender értelmezést, a femininitás és a feminizmus bonyolult kapcsolatának árnyalását, nagyon élveztem a textus!

Re: lehel.siver@gmail.com

Simon Lehel,2014.10.30 13:22

textust!