Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


José Saramago: A kolostor regénye

2013.08.27

 

 

Saramago regényét egyszerre könnyű is és nehéz is olvasni: könnyű, mert olvastatja magát, szinte alig lehet letenni, de nehéz is, mert az olvasó aktív agymunkája szükségeltetik annak kiderítésére, ki is beszél, vagy ki gondolja a mondottakat. Minden esetre megéri az irodalmi Nobel-díjas portugál író par excellence regényét a kezünkbe venni, és végigolvasni. A cselekmény a XVIII. századi Portugália fénykorának végére repíti az olvasót, s egy történelmi regény keretén belül V. János király uralkodását dokumentálja, valamint az uralkodó fogadalma okán Mafra városában megépítendő ferences rendi kolostor történetét.

 

A regény történelmi jellege ellenére nem teljesen realista, mivel a teljességgel különböző sorsok párhuzamba állítása, a természetes és a természetfeletti közötti határ kérdéses volta, az álmoknak és szenvedélyeknek a valósággal való egyenrangúvá válása finom összhangba kerül a könyvben, ezzel feszítve szét a realizmus határait. Továbbá a napjainkra divatjamúlt, ám mindig újra felteendő metafizikai kérdések boncolgatásának lehetőségét is felvillantja a regény, ami szintén nem realista vonás.

 

A könyv egyik szintje a történelmi szál, ahol pontos képet kaphatunk a letűnőfélben lévő portugál világbirodalom hétköznapjairól, a korabeli életről, benne az inkvizíciót (a regényben: Szent Törvényszék) mozgató érdekekről is. Ezen a szinten a regény főhősei, a szerelmespár Baltasar és Blimunda, valamint barátjuk, a Brazíliából Portugáliába hazatért szerzetes, Bartolomeu Lourenco inkább eszelősnek tűnnek, mint „normálisnak.” Baltasar, az egykori katona elveszítette a bal kezét, s egy autodafén megszólítja őt a nem mindennapi képességekkel rendelkező Blimunda, aki szerint anyja akaratát érzi abban, hogy őneki ez a férfi lesz a párja. Blimunda anyja negyed vérig zsidó, ezért az inkvizíció áldozata lesz, s azon az autodafén ő is az elítéltek között tűnik fel.

 

A regény egy magasabb szintjén a kor törvényeit kijátszó, és azokat a sajátjaikkal helyettesítő szerelmespár, valamint a szerzetes barátjuk nem féleszűeknek és őrülteknek tűnnek, hanem sokkal inkább zseninek és szentnek – nem a szó korabeli vallási értelmében –, hiszen a hivatalos vallás törvényei és értékei helyett a sajátjukkal készek túlélni az ellenséges, az inkvizíció állandó felügyelete alatt álló mindennapi életet. Kiderül, a metafizikai-vallási bölcselet és az Anyaszentegyház praxisa közötti különbség legalább olyan hatalmas, mint a megépítendő mafrai katedrális.

 

Ha figyelmesen olvasunk, arra is hamar rájövünk, hogy a mérhetetlen szegénységben tengődő Baltasar és Blimunda valamint a királyi pár között sorsbeli hasonlóságok tárulnak fel. Ezek ugyan soha nem találkoznak az életben, viszont sorsaik egymás mellett ívelnek; a királykodás és királynéskodás legalább olyan embert próbálóan nehéz munka, mint a pórnép gyermekeié. Bár a király és udvara esztelenül pazarolja azt az államkincset, amely szinte már nincs is, miközben a nép éhezik, az ő helyzete sem sokkal könnyebb a félkarú Baltasárénál. Ezzel analóg módon elmondható, hogy királyné élete is párhuzamba állítható azzal a Blimundáéval, akinek állandóan titkolnia kell származását és rendkívüli képességeit. A király és a királyné házassága kötelességből és a korabeli politikai érdekekből köttetett, míg Baltasar és Blimunda vadházassága tiszta szerelemből. A különbözőségek ellenére közös mindkét párban az, hogy mindenért hasonlóan kell megfizetniük az életben maradásért.

 

A kolostor építése a központi témája a regénynek; az építkezés, mint metafora az ókortól kezdve (lásd pl. az Ószövetségben a Bábel tornyáról szóló részt, vagy Szent Ágoston: Isten városáról című művét) visszatérő motívum a gondolkodás történetében, ám az irodalomban viszonylag ritka. Saramago ebben a könyvében felhasználja a régi metaforát, viszont újszerűen, mivel a kolostor építése olyan metafora, amely mindenkinek mást és mást jelent; mást a királynak, mást az egyháznak, megint mást a népnek, és ezektől teljesen mást a főszereplőknek.

 

Blimunda anyjáról nem sokat tudunk meg, csak a regény elejéből annyit, hogy örökre eltűnik az inkvizíció áldozataként. Úgy tűnik, a különc Bartolomeu Lourenco atya sorsa is hasonló Blimunda anyjáéhoz: a regény végére ő is eltűnik. A szóbeszéd úgy tudja, a Szent Törvényszék régóta figyeli titokban arra várva, mikor csaphat le rá, s állítólag el is vitték, de senki nem tudja, nem látta, mikor és hová.

 

Baltasar és Blimunda szerelme azért szép, mert egyenrangú felek kölcsönös szereteten alapuló viszonya, ahol a felek egymás támaszai, szeretői és pajtásai is egyben, s nem a társadalom által készen kapott férj-feleség forgatókönyv szerint élik életüket, hanem saját törvényeik szerint. Ha a világ előtt kitudódnék „törvénytelen kapcsolatuk”, máglyán végeznék földi létüket, viszont a regényben egyedül az ő kapcsolatuk az, amely az isteni törvény, azaz a szeretet alapján áll és jól funkcionál. Ez a kettősség – az örök és múlandó, isteni és világi – végighúzódik az egész narratíván.

 

Bartolomeu Lourenco atyához hasonlóan Baltasar is eltűnik; először Blimunda szeme elől, mivel a kolostor építéséhez hurcolják el őt is, majd az olvasó is szem elől veszti. Blimunda kilenc éven át keresi, gyalog járja be egész Portugáliát, hogy fellelje szerelmét. Olykor még Spanyolországba is átsétál, amit onnan vesz észre, hogy ott más nyelvet beszélnek. Kilenc év kóborlása után egy autodafén megpillantja Baltasart a Szent Törvényszék által elítéltek között. Szerelmük is egy autodafé alkalmával született meg, s evilági végére is egy ilyen, az inkvizíció által szentesített „hitbéli cselekedet”alkalmával kerül sor. Az „autodafé” (auto da fé) jelentése portugálul szó szerint „hitbéli cselekedet”, amelyen a hívőknek részt kellett venniük az Anyaszentegyház előírása szerint, hogy hitükben megerősödve térhessenek haza.

 

A könyv nyelve bravúros. Franz Kaffka óta megszokhattuk már a hosszú gondolatritmusokat, amelyeket nem tagolnak bekezdések, de A kolostor regénye a kaffkai nyelvnél is összetettebb. Sokszor oldalakon keresztül nincs új bekezdés, de még új mondat sem, mivel a megszokott írásjelek helyett szinte mindent vesszővel tagol a szerző. Ebből kifolyólag a narratíva hömpölygő folyóhoz hasonlítható, ahol az olvasónak kell kikövetkeztetnie, hogy éppen párbeszéd folyik-e, ki mondja, vagy gondolja a mondatokat. Ez az írói technika olyan tökélyre emelkedik Saramago tolla által, hogy sokszor egyetlen igen hosszú mondaton belül hullámzik a gondolatsor, a beszéd, s ez olyan belső ritmust hoz létre, amely megadja a könyv olvashatóságát, amelytől egy pillanatig sem válik unalmassá. A Kolostor regénye „írható szöveg” (abban az értelemen, ahogy Roland Barthes fejti ki S/Z című elméleti munkájában), ami alatt az értendő, hogy az olvasó a befogadás során szerves részévé válik a szövegnek, azaz értelmezésével tovább írja azt.

 

 

Értelmezésünkben a regény éppúgy szól napjaink világáról, mint a XVIII. századi Portugáliáról. Ha figyelmesen olvasunk, akkor rájövünk, mik a behelyettesítendők, és analógiák sora tárul fel a regény világa és mai életünk között. Saramago nem rágja a szánkba mondandóját, nem siet kész sémákkal az olvasó segítségére – ilyen eszközökkel a ponyva és a lektűr dolgozik –, hanem ahogy Baltasar és Blimunda a kész életsémák helyett kidolgozza saját boldogságuk törvényeit, ugyanúgy kell az olvasónak is befogadási stratégiákat kidolgoznia, azokat megváltoztatnia a regény élvezetéhez. Ha így teszünk, sorra tárulnak fel a regény egymást tükröző és ellenpontozó gondolatai, s garantáltan magas minőségű élvezetben lesz részünk.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Győr

Buza Kati,2013.10.17 10:56

Nagyon érdekes a történet. Bevallom, azelőtt nem hallottam róla, mentségemre szóljon, nem ismerhetünk minden írót és azoknak minden könyvét.
Nekem tetszik ez az oldal, ahol igényesebb olvasmányok rövid, ám igényes bemutatásai kapnak helyet. Ráfér a kultúrára egy kis erősítés. Csak így tovább Csaba!
Azért megemlíteném újfent, hogy szívesen olvasnék A vörös szoba álmáról. Talán majd egyszer sikerül.

lehel.siver@gmail.com

Simon Lehel Alpár,2013.08.28 14:56

Elolvasom!, remélem, olyan izgalmas, mint a bemutató írásod:)