Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


David Leavitt: Arkansas

2014.12.07

David Leavitt (1961 –) egyike a kortárs amerikai fiatal írónemzedéknek, s neve talán nem idegen a magyar olvasók előtt sem. Magyarul először 1999-ben találkozhatott vele az olvasóközönség, a Családi tánc című novelláskötetben, melynek címadó novellája Leavitt műve, s ugyanezzel a novellájával vívta ki első írói sikerét az Egyesült Államokban. (Családi tánc. A 70-es és 80-as évek amerikai novellairodalma. Szerk.: Polyák Béla. Budapest: Navigátor Könyvkiadó, 1999.) Másik novellája a „Gravitáció”, a Kalligram 2002. július-augusztusi számában jelent meg magyarul. 2003-ban újabb könyvvel bővült a magyar nyelvű Leavitt művek száma az író 1997-es, három novelláját tartalmazó kötetével, az Ulpius-ház Kiadó jóvoltából, az Arkansas-szal. (David Leavitt: Arkansas. Budapest: Ulpius-ház Kiadó, 2003.)


Egyes irodalomtörténészek Leavittet a minimalista írók közé sorolják; talán ez a címkézés igaz lehetett a korai műveire, viszont az Arkansasra minden bizonnyal nem az. Nem minimalizált élethelyzetekről van szó, nem arról, hogy az író leszűkítené, redukálná azokat az elemeket, amelyek nem szorosan magára a művére vonatkoznának. Más besorolás szerint Leavitt a „meleg irodalom” nagymestere; az ő esetében azt hiszem, a „meleg író” címkézést ignorálhatjuk is, mivel általánosságban műveinek, s hasonlóképpen az Arkansasnak sem a homoszexualitás a témája, csupán eleme. Leavitt már nem ahhoz a nemzedékhez tartozik, akik a meleg élet lehetetlenségéről, vagy nehézségeiről írtak tézisregényeket, sem azok közé az írók közé, akik az előbújás (coming out) nehézségeit jelenítenék meg. Az Arkansas oly mértékben természetessé teszi, illetve evidenciaként kezeli a homoszexualitást, hogy egyrészt ez meglepő a mindennapjainkat átszövő homofóbiához szokott olvasó számára, másrészt pedig Leavittet nem annyira a szexualitás, hanem annál sokkal egyetemesebb problémák izgatják.


Az Arkansas több szempontból is egyedülálló Leavitt œuvre-jében. Szinte valamennyi írásában a család a központi témája: a család, mint konfliktusforrás, a meleg fiatal férfi helye a családban, a látszólagos családi összetartozás mögött meghúzódó idegenség érzés, a családi és az interperszonális kapcsolatok ellentétekkel terheltsége. Leavitt másik, állandóan visszatérő motívuma a meleg fiúnak az anyjával való kapcsolata, az anyai és a fiúi szeretet ambiguitása a fiú homoszexualitásának kontextusában. Leavittnek ezek a kedvenc toposzai az Arkansasban nem lelhetők fel; a könyv mindhárom elbeszélésének témája a menekülés, a vakság, és a magány.


A könyv címe első ránézésre talányos lenne, ha rögtön meg nem világítaná a mottó, mely a börtönbüntetéstől testileg és lelkileg összetört Oscar Wilde-tól származik: „Sebzett szívvel menekülnék Arkansas-ba”. Már Oscar Wilde neve – mint meleg ikon – is fémjelzi, hogy valami melegséggel kapcsolatos, szellemesen komikus, ámde egyszersmind tragikus eseménysorral fogunk szembesülni. Utolsó éveiben a mindenki által elhagyott, magára hagyatott, nyomorban élő Wilde Párizsban találkozott egy amerikai, meleg fiatalemberrel. Amikor meghallotta, hogy az Arkansasból származik, Wilde megjegyezte: „Sebzett szívvel menekülnék Arkansas-ba”. Az Arkansas mindhárom novelláját valamiféle menekülés fűzi egy tematikus szálra, bár az írások között is találhatók egymásra történő oda- és visszautalások.


Az első novella, a „Fizetés természetben”, (Angolul: „The Term Paper Artist” kb. annyit jelent, mint „A szemináriumi dolgozatok művésze”) az utcák, áruházak, és egyéb intézmények neveivel a harmadik novellára is utal. Sajnos, ez csak utalás, vagy játék szintjén mozog, igazából nem világos, mi a funkciója. A „Fizetés természetben” című elbeszélést az amerikai sajtó eléggé hűvösen fogadta, az Esquire magazin először megtagadta a közlését, mivel a novella állítólag pornográf elemeket tartalmaz. Igaz, hogy vannak homoerotikus jelenetek az írásban, de nézetem szerint a pornográfiától messze járnak. Természetesen mindenütt, ahol túl sok az erotikus részlet egy regényben – ugyanez igaz az erőszakra is –, nagyon könnyen félreértheti az olvasó, illetve sokszor nem érti meg az erotika vagy az erőszak mögötti tartalmat. Hadd említsek két példát, Bret Easton Ellis: Amerikai Psycho című hiperkegyetlen kultuszregényét, ami mégsem a kegyetlenségről szól, és Philip Roth Sabbath színháza című regényét, amely a felszínen minden lapján a szexről szól, minden erotika nélkül; valójában a szex csak eleme a regénynek, de nem az a fő témája.


A „Fizetés természetben” ellentmondásos írásmű, mivel a főszereplő egy David Leavitt nevű író, akinek művei és életrajzi adatai megegyeznek a novelláskötet írójáéval. Talányos, hogy vajon Leavitt önmagáról ír-e, vagy pedig csak fikció, miszerint egy David Leavitt nevű író lenne a főszereplője a novellának. Úgy tűnik, mintha az író önmaga fikcionális doppelgängerét alkotta volna meg, akin keresztül mintha új életre kelne. Gyakran előfordul, hogy az írók az életüket írásműveikbe bújtatják, vagy hogy különböző perszónákat vesznek fel; ami ritkán szokott megtörténni, az az, ha egy író az írásművét bújtatja bele az életébe, azaz önmagáról ír egyes szám első személyben. Olvasható a novella annak a posztmodern elméletnek az alapjáról is, miszerint a tények és a fikció közötti határvonal relatív, sőt, a „tényekhez” is csak fikción keresztül juthatunk hozzá. Talán ebből az elvből magyarázható az a játékos hatás, ami az olvasót éri, amikor azon töpreng, mit is ír meg Leavitt ebben a novellájában: „valóságot”, vagy „fikciót”.


Az első novella cselekménye röviden a következő. A főhős, David Leavitt, sikeres író, aki jelenleg alkotói válságban van. Elutazik apjáék házába, Los Angelesbe, azaz elmenekül saját „Arkansasába”, és a Kaliforniai Egyetem könyvtárában próbál anyagot gyűjteni a következő könyvéhez, amely a Cleveland utcai botrányt dolgozná fel. Nem véletlen, hogy Leavitt itt Henry Jamesre tesz egy utalást, aki „A ketrecben” („In the Cage”) című elbeszélésében feldolgozza a Londonban, 1889-ben kitört botrányt, amely szerint a rendőrség egy titkos homoszexuális bordélyra bukkant, ahol táviratkihordónak álcázott fiúkat közvetítettek ki az arisztokrácia magas köreihez tartozó „rendezett életet élő családapák” számára. A Henry Jamesre való utalás nem véletlen, mert mint látni fogjuk, Leavitt az amerikai modernizmus ősatyjának, Jamesnek hagyományait folytatja. A „Fizetés természetben” főhősét megkeresi a család egyik régi barátjának fia, Eric, egy heteroszexuális egyetemista, és kéri, írjon meg helyette egy igen fontos házi dolgozatot a Daisy Millerről, Henry James regényéről. Leavitt nem akarja megtenni, mivel tisztességtelen dolog más dolgozatát beadni, ám Eric cserébe felajánlja Leavittnek szolgálatait. Az író rááll az alkura, megírja a dolgozatot, Eric lerója adósságát, viszont pár nap múlva újabb heteroszexuális egyetemista fiúk, akik mind ismeretlenek Leavitt számára, hívják fel telefonon, és kérik angol irodalomdolgozatok megírására, s közlik, tisztában vannak vele, mi a munka ára.


Leavitt sorra gyártja a dolgozatokat; nem annyira cserébe kapott szolgáltatásokért – az csak ráadás számára – hanem inkább azért, mert úgy érzi, az írói válságából kilendíti a dolgozatok megírása, gondolatait serkenti, s a dolgozatokra kapott jó jegyek csak írói tehetségének elismerését jelentik számára. Az egészet mintegy írásterápiaként fogja fel, s mindehhez a szex egyrészt kellemes dolog számára, másrészt érdekes játék azt tanulmányoznia, hogy a heteroszexuális fiúk mennyire „heteroszexuálisak” valójában. Úgy tűnik, mintha a heteroszexuális/homoszexuális határvonal elég homályos lenne; gondolkodási sémáinkban tételezünk egy ilyen határvonalat, a gyakorlatban pedig Leavitt számára egyfajta játék az, hogy ez a képzeletbeli határvonal megragadhatatlan, illékony.


A dolgozatok témája sok mindent felölel az angol és az amerikai irodalom tárgyköréből, viszont a fő hangsúly, még ha sokszor csak utalások szintjén is Henry James és E. M. Forster regényein van. Nem véletlen, hiszen mint említettem, Leavitt Henry James hagyományait követi, az „egy amerikai Európában” jamesi toposzát viszi tovább a huszadik század végi környezetbe. Tudjuk, hogy E. M. Forster, angol író Szoba kilátással című regénye mintegy a jamesi toposzra adott brit válasz, azt járja körül, hogy miként lepleződik le a brit felső tízezer álszent és hazug élete egy firenzei nyaralás után, ámde nem Itáliában, mint Heny Jamesnél, hanem az itáliai út után, otthon, Angliában. Itália, de főleg Firenze, vissza fog térni a „Fizetés természetben” végén. Leavitt utolsó „ügyfele”, Ben, nagyon vallásos mormon fiú, házasságát tervezi barátnőjével, és roppantul szégyelli magát, amiért David Leavitt segítségét kéri. A legizgalmasabb dolgozattéma az övé: a fellelhető dokumentumok és bizonyítékok alapján amellett kell érvelni, hogy ki lehetett a híres-hírhedt Hasfelmetsző Jack. Leavittnek igazi kihívást jelent ez a megbízás, hiszen az utóbbi időben éppen ebbe a témába ásta bele magát, s ezért a lehető legjobb dolgozatot szeretné Ben számára megírni. A probléma a következő: a korabeli dokumentumok alapján nem dönthető el, ki lehetett Hasfelmetsző Jack, bárki lehetett a gyanúsítottak közül. Leavitt briliáns megoldást javasol a dolgozatban:

 

A Hasfelmetsző Jack a huszadik század szelleme. […] Hasfelmetsző Jack irtózatos ágyékából az elidegenedés egész tradíciói spricceltek szét; utódai közül én csak egy kivételes homunkulusz voltam. Eric egy másik. […] Meg Ben is. Mi voltunk a rémalakok, akikről Mary Kelly a halála éjszakáján álmodott. (66-67)

 

A modernitás, mely a vagy-vagy logikájára épül, hozta létre, konstruálta meg Hasfelmetsző Jack mítoszát. A kétértékű logika alapján eldönthetetlen a kiléte, amennyiben a korabeli dokumentumokat textualitásként kezeljük. Leavitt kilép ebből a gondolati körből, és a probléma megoldhatatlan megoldását más paradigmában, történetesen az intertextualitásban keresi. Hasfelmetsző Jack valósága is csak fikció, olyan intertextus, melynek mi, a mai emberek is részesei vagyunk, s ez a fikció inkább írható, mint olvasható szöveg, barthes-i értelemben. A bináris gondolkodás sémája nem működik, helyette a meghatározatlanság elve hatja át a novellát.


Úgy tűnik, az utolsó dolgozat meghozta Leavittnek a sikert, mert kilábalt írói válságából, s ennek örömére elutazik a Szoba kilátással színhelyére, Firenzébe. Később értesül róla, hogy Ben volt az egyetlen, aki lebukott – elég ironikus módon, Leavitt legjobban megírt dolgozatával, majd a novella végén az Uffizi képtárban találkozik Bennel, akinek élete gyökeresen megváltozott. A terápia kölcsönös volt – Leavittnek írásterápia, mely segített írói válságán túljutnia, Bennek olyan terápia, amely ráébresztette, hogy nem dughatja homokba a fejét, ha nem csak a társadalom elvárásai szerint szeretne élni, hanem boldogan is. Ami korábban Ben számára bűn volt, az a kölcsönös terápia eredményeként más színben tűnik fel. Firenze a „Fizetés természetben” című novellában, csakúgy, mint E. M. Forster fentebb említett regényében, különleges reveláció erejével hat: a jó/rossz, erény/bűn, alkotás/művészi válság binaritásai itt bomlanak fel.


Az Arkansas második novellája, a „Házassági évforduló”, talán a legjobban sikerült írás a könyvben. Az interperszonális kapcsolatok bonyolultabbak, érdekesebbek, és Leavitt olyan problémákra is reflektál, amelyek más meleg írók műveiből általában hiányoznak. Kedvenc toposza a homoszexualitást is reprezentáló irodalomnak, hogy a jót, az értéket reprezentáló meleg hős hogyan boldogul, vagy nem boldogul, illetve hogyan bukik el a velejéig romlott, ellenséges, homofób társadalomban. Ezek a gondolatok a tézisregények szintjén rendre visszatérnek, Leavittnél nem; az ő meleg hősei sokkal árnyaltabb karakterek, és nem biztos, hogy bármiben is jobbak, vagy érzékenyebbek lennének az átlagos heteroszexuálisoknál.


A második novella témája a vakság és az érzéketlenség. A vakság – szellemi vakság – Szophoklész Oidipusz királya óta visszatérő toposza a világirodalomnak. A „Házassági évfordulóban” a szellemi vakság és érzéketlenség témája egy metafizikai dimenziót is kap: attól, hogy nem látunk valamit, még létezik. Helyszíne Olaszország, egy toszkánai falu, Montesepolcro. Három régi jó barát találkozik itt, mindannyian amerikaiak. Celia hatalmas vidéki házában főzőiskolát vezet, s ide hívja meg vendégségbe az Amerikában élő régi barátnőjét, Lizzie-t, aki egyébként a novella narrátora, és barátját, a meleg Nathant. Mindhárman menekülnek valami elől; Celia a múlt és a jelen sérelmei elől, Lizzie az Amerikában kudarcba fulladt házassága, és későbbi szerencsétlenül végződő kapcsolatai, Nathan pedig be nem teljesedő vágyai elől.


Celia látszólag boldog, sikeres, és kiegyensúlyozott. Festői környezetben lakik, olyan munkát végez – hobbiból – amiben örömét leli, férjével való kapcsolata ideálisnak tűnik; külön élnek egymástól, férje Rómában, s e-mailben és telefonon érintkeznek nap mint nap, így nem unják meg egymást, és nincsenek veszekedések se közöttük. Megtudjuk, hogy Celia, Lizzie legnagyobb megdöbbenésére, harminchét kilót fogyott, azóta, hogy nem látták egymást, és a régi, kövér Celia helyett egy manöken-típusú nővel találja magát szemben. Celia a látszat ellenére mást lát a tükörben, mint amit az mutat: […] aki kövér – emelte fel mutatóujját –, az mindig kövér marad, lélekben legalábbis. Ha tükörbe nézek, most is a régi, dagadt Celiát látom, aki ágytakarót visel szoknyának. (91) Celia később visszaemlékszik, hogy fiatal korában, Amerikában általában kövér tehénnek tartották a férfiak, és habár lefogyott, lélekben most is tehénnek tartja magát. A tehén ebben a novellában kettős metaforikus funkcióul szolgál: egyrészt Celia korábban testi, s mostani lelki „tehénségére” utal, másrészt utalás E. M. Forster A leghosszabb út című regényében megjelenő tehénre.


Nathan férfi élettársa meghalt, s azóta képtelen az emberi kapcsolatokra. Celiát tizenhét éve ismeri, még az egyetemről. Barátságuk mindig is eléggé ellentmondásos volt, gyötrelmektől terhes. Celia szereti Nathant, viszont élénken élnek benne régi sérelmei, amelyekre Nathan nem akar emlékezni. Úgy ismerkedtek meg elsőéves korukban, hogy Nathan azt remélte, Celián keresztül megismerkedhet annak barátjával, a számára szexuálisan vonzó Andrew-val. Nathan Celiával való kapcsolatát oly sok év után, most is kavargó, ellentmondásos érzelmek jellemzik. A festői kilátású házat Nathan a következőképpen jellemzi: „végzet kilátással, Forster után szabadon.” (91) Felrója Celiának, amiért az cserbenhagyta őt, nem szolgált neki lelki támaszul, amikor kiderült, hogy barátja HIV tesztje pozitív lett. Azt viszont nem vette észre, hogy Celia mennyit szenvedett őmiatta, s az ő barátsága nem igazán nyújtott lelkileg Celiának annyit, amennyit cserébe elvárt tőle. Amikor Celia figyelmezteti erre, Nathan egyszerűen letagadja a tényeket. A maga szempontjából igaza is lenne, hiszen Celia barátságát mindig is csak eszköznek tekintette, és soha sem látta, nem volt elég érzékeny hozzá, hogy meglássa Celiában az érző emberi lényt, akinek szintén vannak problémái, csalódásai, belső vívódásai.


Lizzie a novellában a narrátor, és emellett a közvetítő, a villámhárító Celia és Nathan között. Aggódik mindkettőjükért, mert észreveszi, hogy a látszat mögött mindketten pszichés problémákkal küszködnek. Nathan szavaiból kitűnik, nem mindig tudja megkülönböztetni a valóságot az álomtól, a képzelttől, a fikciótól. Gyerekkorában olyan filozófiai kérdésen töprengett, amelyen sok gyerek szokott, hogy tudniillik ha kimegy a szobából, akkor eltűnik-e vajon a szoba. Lefordítva a hétköznapok nyelvére, ha valamit nem látunk, akkor létezik-e, ha igen, akkor honnan tudjuk azt. Ez a valós metafizikai probléma George Berkeley filozófiájában végletes megfogalmazást kap az esse est percipi szavakkal kifejezve, amely szerint az, amit észlelünk, csak akkor és azért létezik, amikor/amiért észleljük. Celia felidézi, hogy amikor angol irodalomórán E. M. Forster A leghosszabb út című regényét elemezték, és ahhoz a részhez értek, amikor a cambridge-i fiúk a tehén valóságosságán vitatkoznak, ő azt hitte, Forster szerint a tehén csak akkor létezik, ha ott vagyunk és érzékeljük, de a tanár emlékeztette őket, hogy a brit angolban az „elmarad” ige az amerikai angolban azt jelenti, hogy „ott marad.” (98) Erre Nathan azt válaszolta a tanárnak, hogy „lehet, hogy egy angol tehén ott marad, de egy amerikai eltűnik” (98).


Celia felindultan jelenti ki: „Montesepolcróban a tehenek ott maradnak. A tehén valódi” (99). Forsteri értelemben ő nem „amerikai tehén”, aki eltűnik, hanem „angol tehén”, aki ott marad. Azt szeretné Nathannal megértetni, hogy attól ő még ugyanaz a régi „tehén”, még itt, Itáliában, Montesepolcróban is, még akkor is, ha a fiú ezt nem látja, illetve nem hajlandó őszintén számot vetni kapcsolatukkal. Amikor Nathan egyre érzéketlenebbül reagál a nő kétségbeesett próbálkozásaira, hogy szellemi vakságából felrázza, és a fiú csak a saját problémáiról vélt sérelmeiről beszél, Celia kitör:

 

Én pedig szerelmes voltam beléd. Igen. Most már kimondhatom. Te le akartad tagadni, próbáltál nem tudomást venni róla, de így volt. A viszonyunk más valóságban létezett, mint amibe beleképzelted. A tehén valódi volt. Én voltam a tehén. […] Ó, engem a pasik állandóan leteheneztek. „Dagadt tehénnek” neveztek. És ezt sose szokja meg az ember. […] és te rögtön félredobsz engem, amint valami enni való kis fiúcska feltűnik a láthatáron. (99)

 

Celia megdöbbentő érzelemkitörését néma csönd követi, amibe elég ironikus módon, a mező felől belebőg egy tehén.


A történet következő szereplője a jóképű olasz-amerikai szakács, Mauro, aki Celia alkalmazottja. Mauro és Nathan összebarátkoznak, de Celia szerint nem lehet szó semmiről közöttük, mert Mauro megrögzött heteroszexuális. Barátnőjénél, a szomszéd faluban lakó Angelánál szokta tölteni éjszakáit, s közelgő esküvőjüket tervezik. Mauro és Nathan egyre több időt töltenek együtt, fociznak, a közös kirándulásokon hátramaradnak a két nőtől. Később Nathan beleszeret Mauróba, és azt el is mondja neki, de Mauro elmondása szerint bár voltak már szexuális tapasztalatai férfiakkal is, nem viszonozhatja Nathan érzelmeit, mert barátnőjével komoly a kapcsolata.


Celia férje, Seth váratlanul megérkezik Rómából Montesepolcróba. Mindenki kissé megdöbben, nem igazán várták Seth-et. Érkezése előtt már kiderült, hogy Seth titokban megcsalja Celiát, s Celia ezt nagyon jól tudja, mégsem akarja tudomásul venni ezt a tényt. Seth igazi férfi soviniszta módon kezd el viselkedni, mintha ő lenne a patriarchális értelemben vett „ház ura”; úgy tűnik, Celiával mégsem olyan felhőtlen a kapcsolatuk, mint azt hinni szeretnék, és nem is nagyon örülnek a közelgő házassági évfordulójuknak. Seth érkezése, és a körülötte kialakult feszült légkör egy nagy vihar kitörését sejteti. Ez be is következik, és egyben ez a novella csúcspontja. Kiderül, hogy Nathan most is ugyanolyan érzéketlen, és vak Celiával kapcsolatban, mint tizenhét évvel ezelőtt Amerikában volt, csakúgy, mint Celia férje, Seth. Az, hogy egy a heteroszexuális férj érzéketlen feleségével szemben, nem elfogadható, de megszokott magatartás. Nathantól viszont azt várnánk, hogy mivel egy elnyomott kisebbséghez tartozik, ezért szenzibilisebb a világ dolgai, és az emberi kapcsolatok iránt. Kiderül, hogy ez nem így van, a meleg férfi is lehet ugyanolyan érzéketlenül vak, mint bárki más. Nem látja, hogy Celia még mindig „tehén”, és attól, hogy ő ezt nem érzékeli, azért a tehén még ott marad.


A fájdalmas végkifejlet után Lizzie és Nathan arra készülnek, hogy még aznap visszautaznak Amerikába. Az elutazásuk napján elindulnak kávézni és sétálni a faluba. A novella lezárásaképpen a tehén metaforája visszatér egy valóságos tehén képében is, és Nathan értetlensége azt sejteti, hogy a férfi sohasem lesz képes az emberi kapcsolatok mélységéig eljutni: „Egy pillanatra megálltunk, mikor a városfal mögül kisétált egy tehén, és elénk állt. Nathan elindult jobbra. A tehén követte. Elindult balra. A tehén követte. – Mit akar ez? A tehén rábámult, […] s csak mozgatta az állkapcsát, lassan, kérlelhetetlenül” (143).


A harmadik novella, a „Szaturnusz utca” színhelye ismét Los Angeles, s témája, immár E. M. Forsterre, és Henry Jamesre való utalások nélkül, ismét csak a menekülés, és a magány. Azt boncolgatja, az AIDS milyen hatással van az interperszonális kapcsolatokra, illetve azt, hogy a tudás és a szexualitás milyen összefüggésben áll egymással. Úgy tűnik számomra, hogy érdekes tematikája ellenére megszerkesztettségében talán ez az Arkansas leggyengébbre sikerült darabja.


A „Szaturnusz utca” egy olyan világba enged bepillantást, amely különös, furcsa, sokaknak félelmetes: a magányos meleg férfiak szexuális fantáziavilágába, és a HIV-pozitív emberek hétköznapjaiba. A történet narrátora a New York-i író, Jerry, aki barátjával, Juliannel több mint kilenc évig élt együtt, majd annak öngyilkossága után Los Angelesbe jön, egyrészt menekül önmagától és a Julian emléke elől, másrészt pedig azért, mert egy filmcég egy forgatókönyv megírására kérte fel. Jerry szintúgy, mint az első novella főszereplője, alkotói válságban van, és az írás helyett pótcselekszik: meleg ismerkedőhelyekre, többek között a Könyvcirkuszba jár, egyperces anonim gyönyörökért, a szállodai szobájában pornófilmek nézésével, s telefonszex-szel tölti szabadidejét. Sem a pornófilmek nézése, sem a telefonszex nem igazán izgatóak számára, mégsem tud szabadulni ezektől a megszokássá vált pótcselekvéseitől. Egy AIDS-betegeknek ebédet készítő és házhoz szállító, önkéntesekből álló szervezetnél, az Angyaloknál vállal munkát, és délben AIDS-fertőzötteknek szállít ebédet a kocsiján. Kiderül, hogy a segélyszervezetnél mindenki önös érdekből dolgozik: vagy hírességek, akik jótékony cselekedeteiknek csinálnak reklámot, vagy valamiért bűntudatuk van, és attól igyekeznek megszabadulni.


A sors a Szaturnusz utcába sodorja, ahol állandó szállítója lesz Philnek, a jóképű, és vonzó férfinek. Phil és Jerry között akár kialakulhatna valami kölcsönös vonzalom, ha Jerryt nem zavarná annak tudata, miszerint Phil AIDS-beteg. Phil morális okokból nem kezdeményezhet: „[…] ugyanazt a rövidnadrágot és pólóinget viselte, mint tegnap.” (175) Ha valaki csábítani akarna, akkor valószínűleg más ruhát viselne a következő napon, amikor azzal találkozik, akitől vár valamit. Jerry nem mer kezdeményezni; a biztonságos szex kivitelezhető lenne, viszont fél az ismeretlentől: „Más lenne, ha a Könyvcirkuszban találkozunk, gondoltam; ha bárhol máshol találkozunk; ha nem tudom, hogy beteg. Nem is kérdeztem volna. […] Szó nélkül megbíztam volna benne. Bármi történhetett volna közöttünk” (175). Látható, hogy jelen esetben a tudás/nemtudás kettőssége mennyire más megvilágításba helyezi a szexuális vágyat.


Az olvasó megtudja, hogy Phil számára egy AIDS segélyszervezet küldött egy önkéntes „pajtást”, Justint, aki rendszeresen meglátogatja, és segíti a mindennapi életben. Jerryt nagyon is érdekli, miféle kapcsolat kezd kialakulni Phil és Justin között. Nem veszi észre, hogy Phil barátságát fokról-fokra elveszti, mert nem tudja a betegség „másságát” elfogadni, s mert Philben a potenciális szexuális objektumot látja. Ahogy sokszor felmerül a kérdés, hogy lehet-e heteroszexuális férfi és nő között barátság, mutatis mutandis itt is ugyanúgy felmerül a kérdés, vajon két meleg férfi lehet-e barát – a szó nemes értelmében –, szex lehetősége nem fog-e ott vibrálni kettejük között, amely előbb-utóbb megöli a barátságot. A „Szaturnusz utcában” annyival komplikáltabb a helyzet, hogy a másik félnek szexuális objektum volta is kétséges, AIDS-betegsége miatt. Az, hogy Jerry tud Phil betegségéről, akinek testét belülről már kikezdte a halálos kór, és a napjai meg vannak számlálva, tönkreteszi a kettőjük közötti kapcsolatot.


Számomra elég problematikusnak tűnik, hogy vajon Phil és Jerry valaha is jó baráti, esetleg szerelmi viszonyt is kialakíthattak volna egymással. Phil lakásában egyetlen könyv sincs, és nehéz elképzelni egy olyan kapcsolatot, ahol az egyik fél nem olvas, míg a másik közeli kapcsolatban van az irodalommal. Másik fenntartásom viszont az, hogy Jerry valóban jó író-e: egy jó író szenzitív kell, hogy legyen, észre kell vennie bizonyos dolgokat, viszont Jerry még azt sem veszi észre maga körül, ami a hétköznapi embereknek is szembeötlő. A novella hiányossága, hogy az soha nem derül ki, Jerry korábbi barátja, Julian miért lett öngyilkos több mint kilenc év kapcsolat után. Ha egy szerelmi kapcsolat jól működik, akkor elég valószínűtlen, hogy az egyik fél öngyilkos legyen, és a másiknak ne tűnjön korábban fel, hogy valami nincs rendben, hogy ne tudná megakadályozni partnere öngyilkosságát.


A novella címe, egyrészt utalás az azt átszövő sci-fi elemekre. A Szaturnusz utca név valaha egy sci-fi-szerű jövőképet sugallt, ahol minden munkát robotok végeznek majd, ahol az embereknek csak a szórakozásra lesz gondjuk. Tudjuk, hogy Szaturnusz ősi római isten, aki nemcsak a megművelt földek, a termés, és a betakarítás istene, hanem az ő uralma jelentette az aranykort az emberiségnek. Miként az emberiség számára az aranykor már csak egy idealizált múlt képzete, úgy a Szaturnusz utca egyre piszkosabb, omladozóbb, ósdibb lett, s a neve által implikált eszményi, jövőbeli aranykor soha sem jött el, s a szaturnuszi kor utáni remény is már a múlté lett. Phil úgy gondolja, a Szaturnusz utcáéhoz hasonló az ő személyes sorsa: „[…] azt érzem, hogy divatjamúlt lettem. Mint a Szaturnusz utca. […] Egy halott nemzedék megsárgult fantáziája a jövőről: ez vagyok én” (196).


Jerry kénytelen visszatérni New Yorkba, majd pár hónap múlva ismét találkozik Phillel és társával, Justinnal. Phil teljesen megváltozott, betegsége már külső megjelenését is átalakította. Jerry nem veszi még mindig észre, milyen lehetőséget szalasztott el, illetve, hogy mit nem volt képes meglátni pár hónappal korábban. Úgy tűnik, nem is fejlődik karaktere a novella végére; a legdrámaibb jelentet után az új ebédszállító fiúval pár perc alatt megismerkedik, és szinte biztos, hogy az új ismeretségből semmi egyéb nem marad, csak egy szexuális kaland, s ez igencsak nagyfokú érzéketlenségre vall.


Számomra úgy tűnik, a novellát állandóan átszövő sci-fi filmekre történő utalások nem elég világosak. A sci-fi filmek világában kevésbé járatos olvasónak semmi támpontja nincs az utalások, egész jelenetek szövegeinek értelmezéséhez. Azt hiszem, a Jerry és Julian közötti egykori kapcsolat kibontásán, Julian öngyilkosságának motiválatlanságán kívül a sci-fi elemek túlburjánzása a „Szaturnusz utca” leggyengébb pontjai, s ezért marad ez az írás csak közepes alkotás az Arkansas első két novellájához képest.


Hadd szóljak néhány szót a fordításról, amely Kodaj Dániel munkája. Leavitt műveit viszonylag jól ismerem, angolul szinte mindent olvastam már tőle, így az Arkansast is. A gördülékeny, magyaros stílus jót tesz a könyv olvashatóságának. Az viszont zavaró volt néha, hogy az amerikai kultúrában kevésbé járatos olvasóknak jó lett volna, ha lábjegyzetben megjegyzi a fordító, hogy bizonyos rövidítések és intézménynevek mit is jelentenek. Egy pontatlanság előfordult a „Szaturnusz utcában”, ami a figyelmes olvasónak feltűnik: egy helyen Justin helyett Julian szerepel, de erre hamar rá lehet jönni. A másik, elég nehezen fordítható rész a „Házassági évfordulóban” található, a tehén „ott marad” és „elmarad” magyarul nem egészen érthető, csak az angolul tudóknak. Ami nem nyerte meg a tetszésemet a fordításban, az az első novella címének magyarítása. Eredetiben a „The Termpaper Artist” (magyarul: „A házidolgozatok művésze”) nézetem szerint többet és mást is jelent, mint ahogy azt a fordító „Fizetés természetben”-ként interpretálta. Ez a fordítói értelmezés azt sugallja, miszerint egy jó szaftos történet következik, ahol a lényeg abban rejtik, hogy az „ügyfeleknek” természetben kell fizetni – szexuális szolgáltatással. Ez a fordítás nézetem szerint egyfajta leegyszerűsítő értelmezés eredménye, mivel ebben a novellában sokkal inkább művészproblémák, mintsem a szexualitás kap fő szerepet: az írói válság, az életvilág és a művészet világa között feszölő nehézségek, a fikció és valóság, a modern és a posztmodern episztemé kérdései kristályosodnak ki, amit a (homo)szexualitás csak mellékszálként fűszerez.


Nézetemet továbbra is fenntartom, miszerint Leavitt könyve nem a homoszexualitásról szól, hanem a magányról, és a szellemi vakságról, bár a melegség hangsúlyos szerepet kap a novellákban. Az Arkansas nem meleg novellák füzére; ebben a könyvben természetesként és nem másságként jelenik meg, éppen ezért zárójelezhető a melegség.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

lehel.siver@gmail.com

Simon Lehel Alpár,2014.12.10 11:39

Kedves Csaba,
ez nekem egy teljesen új esztétikai élmény volt, de felkeltetted érdeklődésem, utánaolvasok,
Köszönettel,
Lehel