Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Carson McCullers: Magányos vadász a szív

2013.08.04

 

 

Carson McCullers regénye tele van rejtélyekkel. A főszereplők közül is kiemelkedik a süketnéma John Singer, aki körül és köré szerveződnek az események, illetve a déli kisváros lakói közül négy ember, akik barátságba kerülnek vele. John egy ékszerüzletben dolgozik, vésnök, és a többi szereplőhöz képest elég jó a fizetése, sokkal többet engedhet meg magának, mint mások.

 

Az amerikai déli kisváros életéből nem hiányzik a kávéház, a kocsma, a templom, a politikai agitátor, az átmenetileg ott tartózkodó kereskedő, és a négerek sem. A regényben sokszor hangsúlyosnak tűnnek a szereplők soha be nem teljesülő álmai, pedig mai mércével mérve nem is olyan nagy dolgok ezek az álmok. Mindenki Johnnál önti ki a szívét, aki igen jó „társalkodó”, mivel nem hall semmit; válaszolni sem tud, de igen jó hallgatóság. Az emberi interakciók, jelek igen jó megfigyelője, és a legapróbb részletekből rakja össze maga számár koherens egésszé azt, hogy bizalmasai amiről is beszélnek neki.

 

Talán a legmegkapóbb Mick Kelly figurája, aki napközben iskolába jár, utána öccseire vigyáz, nővéreivel civakodik, akikkel egy szobában lakik. Bár a középponti figura John, egyértelműnek tűnik, hogy a főszereplő a kislány, Mick, mivel a legtöbb fejezet az ő szemszögéből láttatja az eseményeket. Felfedezi magának a komolyzenét, és az lesz az ő menedéke, „saját szobája”; amikor egy kis nyugalomra vágyik, akkor elindul a kisváros utcáin, és addig kóborol, amíg talál olyan nyitott ablakú házat, ahol szól a rádió, és hallgathatja az onnan kiáradó zenét. Így ismerkedik a zeneirodalom nagyjaival, memorizálja Beethoven, Brahms, és más komponisták műveit. A komolyzene iránti rajongása szép metafora a regényben: a szépség keresésének elkeseredett vágya. Miközben szabad idejében „zenét szerez” jegyzetfüzetébe leírva az eszébe jutó dallamokat, arról ábrándozik, hogy zongorát szeretne, és zongoraórákat venni.

 

John, a süketnéma vásárol rádiót azért, hogy Mick zenét hallgathasson, ha feljön hozzá a szobájába. Szinte mindenki Johnhoz jár, hogy elmesélhesse problémáit, elmélkedhessék vágyairól. John süketnémasága a másik nagy metafora a regényben: ő az, aki fizikailag ugyan süket, de átvitt értelemben ő az, aki egyáltalán nem süket mások érzelmeire és problémáira.

 

A poros déli kisváros valamennyi lakója boldogtalannak tűnik a regényben. A szegénység szinte mindenkit súlyosan érint, és emiatt alapvető ember igényeiket nem elégíthetik ki. A négerek durva elnyomása, a családokon belüli konfliktusok, a világnézeti különbözőségek megosztják az egyébként is nyomorult lakosságot. Mick vágyai sem teljesülhetnek, mert igen fiatalon, gyerekkorától kezdve munkába kell állnia, s rá kell döbbennie, a napi kimerítő fizikai munka után soha nem lesz lehetősége tanulni, sem zongorát venni, de még rádiót sem, hogy zenét hallgathasson.

 

A legnagyobb rejtély az egész kisváros számára az, amikor John öngyilkos lesz. Senki nem érti, senkinek nincs fogalma, milyen indítékai lehettek. Vajon Johnnak nem voltak problémái? Dehogynem! Tele volt megvalósíthatatlan álmokkal, vágyakkal, szívfájdalmakkal, mint bárki más a kisvárosban, de John lelkének rezdülésére senki nem volt érzékeny, mindenki süket volt körülötte, senki nem hallotta meg őt, a süketnémát.

 

 

McCullers regénye szomorú; nem azért, mert John meghal, és nincs, aki összetartaná többé azokat, akik nála és rajta keresztül álltak kapcsolatban egymással, hanem azért, mert kiderül, mennyire nem figyelünk oda egymásra, elbeszélünk egymás füle mellett, de még csak meg sem halljuk egymást. Antoine de Saint-Exupéry rókája szerint  „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan” (A kis herceg). A Magányos vadász a szív című regény kapcsán elszomorodik az olvasó, amikor rájön, hogy mennyire nincs hallása – nem annyira a klasszikus zene iránt, mint inkább meghallani embertársai szívének örömeit, vágyait és bánatait.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Győr

Buza Kati,2013.08.08 16:37

Annyira "mindennapos" emberi történet! Sokszor észre sem vesszük, milyen önzőek vagyunk egymással, de főképp azokkal, akik odafigyelnek ránk. És érdekes módon a szegénység, a nyomor csak még jobban eltávolítja az embereket egymástól. Bár itt megjegyzem, hogy a gazdagságra sem jellemző a bizalom. Vajon ez hova vezet?
Egy általam mostanában olvasott történetben egy vak fiú kolostorbeli, szintén vak mestere mondja, hogy nem az a vak, aki nem lát a szemeivel és nem az a süket, aki nem hall a füleivel, hanem az, akinek a szíve van bezárva mások előtt.
John szíve mindig nyitva volt mások előtt, de ő zárt kapukon kopogtatott.
Az érzékek világában könnyen válunk felszínessé, önzővé, ha csak saját magunkról veszünk tudomást. Érdekes jelenség a két könyv közötti kulturális különbözőség. Burmában egész másképp állnak az emberek egymáshoz és a testi fogyatékosokhoz. Mintha minél "civilizáltabb" lenne egy társadalom, annál mélyebbek lennének a szakadékok ember és ember között.
"Az érzékszerveink előszeretettel vezetnek tévútra bennünket. Azt gondoljuk, hogy ismerjük a körülöttünk levő világot, holott csak a felszínt vagyunk képesek érzékelni. Aki csak fizikális érzékszerveire hagyatkozik, az elhanyagolja azt, ami bennünk lakik, még ha nincs is neve. Az egyszerűség kedvéért nevezzük a szív iránytűjének!" (U Maj)

Ez az érzékszerv Johnnál működött, ám mindenki csak kapni akart tőle, és ő nem kapott cserébe semmit, azaz kapott valamit, többnyire az önzést kapta szeretet helyett.
Szomorú, hogy ez a jelenség egyre nagyobb teret nyer magának a világunkban.
A kérdés az, hogy képesek vagyunk-e feladni az önzés útját, vagy John hagy itt minket végleg.

Csaba, olyan szépen írsz a könyvről!

a szokásos

Lizet,2013.08.04 16:10

..most készültem újabb könyvet olvasni ,megvan a következő.....

a szokásos

Lizet,2013.08.04 16:07

.....és ez sajnos nem most kezdődött,,,annyiszor észre veszem, ha mesélek akkor süket fülekre találok ,csak akkor azt nem értem ,hogy mért kérdeznek bármit is, ha nem érdekli őket.Van olyan alkalom mikor kérdeznek visszakérdezek hogy érdekel-e,,,,,legtöbbször nem kapok rá választ.
Nem figyelünk oda egymásra :( sajnos .

lehel.siver@gmail.com

Simon Lehel,2013.08.04 12:37

Köszönöm az érdekfeszítő amerikanisztikai prezentációt!

München

Aranka,2013.08.04 11:41

Köszönöm Csaba........felkeltetted az érdeklödésem e könyv iránt,meg fogom szerezi!
Gyönyörüen mutattad be!