Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Arthur Koestler: Sötétség délben

2013.05.18

 

"Sok okosságra megtanított benneteket a Párt, de azt nem tudjátok, hogy aki még a kelleténél is okosabb, abban meg már nem marad tisztesség. És hiába is vonogatod a válladat - folytatta dühösen. - Oda jutott a világ, hogy szemben áll egymással okosság és tisztesség, és aki az egyiket választja, annak le kell mondania a másikról." 

(Arthur Koestler: Sötétség délben)

 

 

 

 Több szempontból is különleges regény a Sötétség délben: nem csak a diktatúrák természetét, a politikai fogvatartottak börtönéletének körülményeit, a koncepciós perek sajátosságait tudjuk meg belőle, hanem azt is, hogy egy politikai ideológiához hogyan viszonyul a régi nemzedék, akik azért éltek, akik létrehozták, majd az új generáció, akik készen kapták azt, amiért lelkesedhetnek.

 

A regény cselekménye a sztálini diktatúra világában játszódik. A főszereplő, Nyikolaj Szemjonovics Rubasov a kommunista mozgalom vehemens elkötelezettje. Egy napon hirtelen egy börtöncellában találja magát, s egykori elvbarátai most vádlói. A börtönélet sajátosságain túl a regény a pszichológiai realizmus teljes alaposságával rajzolja meg a főhős lelki procedúráját, és azt, hogyan képes önmagát feláldozni a „szent ügyért”, amely nem más, mint önként olyan bűnöket vállalni, amelyeket nem követett el, és ráadásul még azt is elvárják tőle, hogy porig alázza magát.

 

Téved az az olvasó, aki azt hiszi, hogy Koestler főműve a sztálinizmus borzalmainak dokumentálásáról szól. Természetesen arról is, de mint minden nagy alkotás, ez is túlmutat a regény cselekményén, és jóval többről van szó, mint politikai aktualitásról. A sztálini korszak dokumentumai mellett a „külső valóság” elveszti jelentőségét a pszichológiai valóság ábrázolása mellett, és amellett, ahogyan az író a modern társadalmi üdvtan abszurd logikáját élesen bírálja. Az elbeszélés nagy része Rubasové, s az erkölcsi dilemmán való gondolkodás Dosztojevszkij hőseit idézi. Igen élvezetes a Sötétség délbent a Bűn és bűnhődés, illetve A Karamazov testvérek tükrében olvasni, mert szembeöltő párhozamokat találhatunk Dosztojevszkij regényei és Koestler regénye között.

 

Számomra azért szép regény a Sötétség délben, mert hiteles módon mutatja meg azt a lelki folyamatot, amelynek végén a vádlottak legabszurdabb vádakat is vállalják, sőt, az ügyésszel versengve túl is tesznek azokon, amikor önmagukat mocskolják be. Továbbá egyetlen, a diktatúrák természetéről szóló szépirodalmi mű sem mutatja be azt Arthur Koestleren kívül, ahogyan a régi generáció és az ő gyerekeik nemzedéke viszonyul az elnyomó hatalomhoz. A régiek még hittek az üdvhozó politikai ideológiában, mely később ellenük fordult, és ironikusan viszonyulnak hozzá, míg gyermekeik, akik nem élték át a polgárháborút, akik nem életükkel játszva, földalatti mozgalom harcosaként váltak kommunistává, mint szüleik, már „jobban tudnak” mindent, mint a régiek.

 

A regény végén Rubasov egyik régi barátja és harcostársa, Vaszilij undorodva hallgatja a rádióban a tudósítást Rubasov peréről, az ügyész vádbeszédét, azt, ahogyan a hallgatóság Rubasov halálát követeli. Ezt követően lánya közli vele, hogy a gyárban, ahol dolgozik, aláírásokat gyűjtenek Rubasov és a hozzá hasonló hazaárulók ellen, követelvén azok könyörtelen kiirtását. „Aki pedig irgalmat mutat irántuk, az maga is áruló, és azt jelenteni kell illetékes helyen – magyarázta a lánya szándékosan közömbös hangon. – A munkásosztálynak ébernek kell lennie. Mindannyian kaptunk egy példányt a határozatból, hogy aláírásokat gyűjtsünk rá”. Vaszilij el sem olvassa, de aláírja a papirost; a fal felé fordul, s hányingere támad az eszmétől, a fiatal generációtól, és önmagától. Lánya azt hiszi, „okossága” egyben tisztesség is; Vaszilijnak más érzései vannak:

 

„Visszahanyatlott az ágyára, és elfordította a fejét, hogy ne is lássa, milyen arcot vág erre a lánya. Régen nem mondott már ellent neki ilyen merészen. És tudta, hogy ebből most már akármi lehet, ha egyszer ez a lány a fejébe vette, hogy megszerzi magának és a férjének a házmesterlakást. Okos legyen az ember, ha élni akar - máskülönben még börtönbe jut vénségére, vagy mehet híd alá aludni a hidegben. Így van ez; vagy okos az ember, vagy tisztességes; a kettő együtt nem megy”.

 

Arthur Koestler regénye kapcsán mintegy déjà vu érzése támad az embernek, s felteszi magának a kérdést: a Sötétség délben nem ugyanúgy szól napjaink „demokráciájáról” is, mint a kiátkozott diktatúrákról? Döntse el mindenki, aki olvasta, olvassa, vagy olvasni fogja a regényt!

 

* * *

 

 

„Aztán minden elcsöndesedett. Megint a tenger zúgását hallotta. Egy hullám a hátára vette és lassan felemelte. A messzeségből jött feléje, méltóságteljes komolysággal áradva; az örökkévalóság közönyével.” 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Győr

Buza Kati,2013.05.23 20:41

Kedves Csaba, még végig sem olvastam az írásodat, de szinte szóról-szóra ugyanaz a gondolat merült fel bennem is napjaink "demokráciájáról" és a diktatúrákról.
De miért is lenne más? Hiszen minden ugyanarra a sémára megy, csak a külsőségek változnak, és mindez több ezer éve. Minél többen jönnek erre rá, annál nagyobb sikerrel lehetne kiszállni a forgókerékből. Vagy a kerék dől össze egyszer.

Re: Győr

Csapó Csaba,2013.05.23 23:29

Kedves Kati! Nagyon jól látod a dolgokat! Ugyanazt a valamit időnként diktatúrának, időnként demokráciának nevezik a szabadság fantomjára hivatkozva. Most olvasok egy nagyszerű regényt Carlos Fuentes tollából, hasonló kérdéseket is felvet a tolerancia és szabadság kapcsán, ráadásul két különböző kultúra közötti közvetítés tükrében (erről majd bővebben egy későbbi könyvismertetőmben.