Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Digitális életünk

2014.06.14

 digi-01.jpg

 

 

Eiszodosz

 

Mára talán már nem is csak az internet-galaxis korában élünk (Manuel Castells: The Internet Galaxy: Reflections on the Internet, Business, and Society. Oxford University Press, 2001. magyarul: Az Internet-galaxis. Gondolatok az internetről, üzletről és társadalomról. ford. Komáromyné Várady Ágnes. Budapest, Network TwentyOne, 2002). A technika egyre gyorsabban terjedő és egyre nagyobb számban viszonylag olcsón elérhető kütyüinek jóvoltából digitális életünk, mondhatjuk, kiberterünk is elképesztő iramban tágul. Számomra az említett tér nem divatosan angol szóval „cyber”, még akkor sem, ha angol szakos is vagyok, mivel ez egy ókorra visszamenő ősrégi görög szó, a κυβερνάω „kormányoz, irányít” igéből. Okostelefon, tablet – mivel a laptop már ósdinak számít –, e-könyv olvasó és ezernyi más technikai csoda ejt ámulatba minket olya annyira, hogy szinte már lépést sem tudunk tartani velük. Még a legtrendibb embereknek is muszáj minimum egy generációt átugorniuk a technika vívmányaiból, mert félévente nem cserélik le a számítógépüket, telefonjukat, okos óráikat, és még megannyi digitális holmijukat. Ami ebben a digitális kavalkádban igazán érdekes lehet, az abban rejlik, hogy hol van benne az ember, és milyen szerepet tölt be, amikor az e-pénz után talán nem hagymázas fantazmagória, ha elképzeljük, hogy nemsokára e-kenyeret veszünk, e-vizet iszunk. Ki ezeknek a digitális eszközöknek a használója? Hol van a digitális szuperforradalom mögött az ember, és milyen szerepet tölt be?

 

A kérdés több szempontból is érdekes lehet ma, amikor virtuális barátságok születnek és bomlanak fel a virtuális valóságban, vagy kibertérben. Példaként említhetem, amikor egyik barátom arról számolt be, hogy egykori kolléganője hogyan tette őt életének nemkívánatos személyévé: törölte ismeretségüket a facebook-profilján. Annak örülhetünk, hogy barátom jót nevetett ezen, az viszont szánalmas, ha valaki a fizikai valóságot a kibertérrel azonosítja. Másik példám a következő. Este színházból hazajövet a 6-os villamoson két negyvenes férfi áll fél méterre egymás mellett, s a mobiltelefonjukkal fényképezik a szépen kivilágított várost egy szép nyári este, s bár egymástól fél karnyújtásnyira vannak, egymás telefonjaikra küldözgetik át az éppen akkor készített képeket. Egymáshoz nem is szólnak, csak a telefonjaikkal babrálnak. Elsőre olyannak tűnnek, mint két koravén kisfiú, aztán rájön az ember, hogy nem olyanok; a kisfiúk rendszerint rakoncátlanok szoktak lenni, ami aranyos, bájos lehet, viszont amit ők csinálnak, az inkább a pszichopatológia tárgykörébe esik, mint a jópofa rosszalkodásba. Mindkét példa arról szól, hogy a virtuális valóságot nem felcserélik az életvilággal, hanem magát az életet helyettesítik a kibertérrel.

 

Gian Carlo Menotti (1911-2007) A telefon című egyfelvonásos vígoperája jut eszembe, amin jót lehet derülni, míg a fenti két férfin inkább sírni. Az említett szerző vígoperája arról szól, hogy egy fiú szeretné megkérni imádottja kezét, de nem tudja, mert az folyton telefonál; vagy őt hívják, vagy ő hív másokat. A szokásos szerelmi háromszögben itt az a szokatlan, hogy a fiúnak nem egy másik fiú a vetélytársa, hanem a korabeli technikai csoda, maga a telefon. Támad egy jó ötlete, mivel győzheti le vetélytársát: az „azonosat azonossal” elve alapján keres egy telefonfülkét, majd felhívja a lányt, és telefonon megkéri a kezét, aki igent mond. Menotti bravúrosan fordítja visszájára azt a kérdést, hogy mik a hátrányai a technikának életünkben, míg a fent említett két férfi azt példázza, hogy a digitális világ már magába szívta az életvilágot – tehát belőlük még paródiát sem lehetne írni, mert nem lehet felmutatni azt a valamit, aminek a fonákját kellene karikírozni.

 

Pillantsunk bele egy mai átlagember hétköznapjának egy szeletébe! Nevezzük N. N-nek (Nomen Nescio), akit az okostelefonja ébreszt, majd öt perc múlva önmagától bekapcsol a digitális adás vételére alkalmas rádiója (némi előprogramozás következtében). Megnézi a facebook üzeneteit, reggeli közben elküld pár SMS-t, közben kedvesével tudatja, melyik internetes „barátja” milyen képeket, hivatkozásokat, videókat, stb. osztott meg a facebook-on. Munkába menet előtt megcsókolja partnerét, majd a kocsija felé tartván virtuális csókot küld az egyik közösségi oldalon valakinek. Az autójában a GPS gépi hangja megmondja neki, merre menjen, hol lassítson, hol merre forduljon. Munkahelyére érve bekapcsolja a számítógépet, és rázúdul a digitális adattömeg: céges e-mailek, reklámok, üzenetküldő csatornákon jövő információk, s közben kap egy MMS-t a telefonján, amelyre inkább a számítógépének billentyűzetéről válaszol – ha már úgy kell tenni, mint aki dolgozik, akkor az jobb, mintha a telefonját nyomogatván a főnöke azt látná, hogy nem a munkájával van elfoglalva.

 

N. N. olyan átlagember, akinek az élete nagyobbik felét a digitális világ nyújtotta kibertér teszi ki; még nem teljesen, mert e-levegő, e-étel és e-ital egyelőre még nem rendelhető számítógépről, tabletről, vagy telefonról. A probléma nem az, ha életünket, pontosabban a valódi életvilágunkat megkönnyítendő használjuk a különféle kütyüket, és magát az életet élvezzünk. A baj az, hogy digitális technika nyújtotta virtuális világ arra készteti az N. N-eket, hogy ne a valódi szépséget, ne a friss levegőt, az igazi kenyér illatát, a valódi emberi kapcsolatokat élvezzék, hanem a kibertérben merüljenek el és higgyék el azt, hogy az az „igazi” életvilág.

 

 

Epilogosz

 

Tizenéves koromban többször hallottam egy korabeli slágert a rádióban a GM49 előadásában. Akkor még nem tudtam, mi az a chip, elvégre nem elektromérnöknek tanultam, számítógépről már hallottam, de még sosem láttam. Akkoriban nem értettem a szöveget, bugyuta kis dalszövegnek tartottam. Ma már azt hiszem, értem, és arra nagyon kíváncsi lennék, a szövegíró ma változtatna-e a szövegen, s ha igen, hogyan.

 

 

GM49: Digitális majális

 

Lálá lálá,

Lálá lálá.

Lálá lálá,

Lálá lálá.

 

Digitális majális van a Hűvösvölgyi nagyréten,

Azt hallottam, jó a software, ezért én is kimentem.

Öt IC a belépődíj, gyerekeknek három chip,

Programozott computerek mulattatnak hajnalig.

 

Lálá lálá,

Lálá lálá.

Lálá lálá, lálá,

Lálá lálá, lálá.

 Infrahangos sütőn sütnek elektromos virsliket,

Plexi kólát rendel hozzá processzoros Henriett.

Tirisztoros szupergép agy vezérli a körhintát,

Szenzoros a céllövölde, bámulja a sokaság.

 

Digitális majális,

Minden csoda reális.

Digitális majális,

Egy játék sem banális.

 

Lálá lálá,

Lálá lálá.

Lálá lálá, lálá,

Lálá lálá, lálá.

 

Egy társasággal beneveztünk a kábelhúzó versenyre,

Nagy térerő különbséggel meg is nyertük nevetve.

A hirtelen jött áramszünet nem okozott semmi bajt,

Szerencsére ott volt E.T., s becsavart egy űrcsavart.

 

Digitális majális,

Minden csoda reális.

Digitális majális,

Egy játék sem banális.

 A majális színpadon egy robusztus figura,

Énekelve szórakoztat Digitál Gyula.

 

Lálá lálá,

Lálá lálá.

 Digitális majális,

Minden csoda reális.

Digitális majális,

Egy játék sem banális.

 

Digitális majális,

Minden csoda reális.

Digitális majális,

Egy játék sem banális.

 

Lálá lálá,

Lálá lálá.

Lálá lálá, lálá,

Lálá lálá, lálá.

Lálá lálá.

 

digi-02.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Győr

B.Kati,2014.06.15 12:25

Kedves Csaba, régen jelentkeztél új írással, de megérte várni. Nagyon aktuálisak a gondolataid, és szerintem fontos kérdéseket vetnek fel azokban, akik odafigyelnek a világunk változásaira.
A cyber, kiber szó jelentéséről több bizonytalan jelentésvariációt találtam, de többnyire az internettel, hálózattal – összefüggő hálózatokkal kapcsolatos, távirányított fogalmakat takarja, legalábbis napjainkban. Eredeti jelentését leírtad, azaz kormányoz, irányít.
Írásodban teljesen jól láttatod digitális világunkat. Egyre több cikk jelenik meg neves, főleg elméleti fizikusoktól a holografikus világegyetemről, ami végül is ugyanezt az említett virtuális valóságot jelenti, csupán más megfogalmazásban. Megdöbbentő tény, hogy már a tudományos világ egy része is hajlandó azt feltételezni, hogy fizikai valóságunk csupán látszat, amit csak mi érzékelünk valódinak az agyunk által. Kényelmes, digitalizált jövőnkbe való beintegrálódásunk hasznos és nélkülözhetetlen eszközei ezek az e-kütyük, melyek száma és fajtája rohamosan növekszik, közben lassan kiszorítja az elavult, nehezen ellenőrizhető analóg világot. Óhatatlanul felmerül a gondolat, hogy ha mindezek az új technológiai csodák azt eredményezik, hogy az ember elfelejti embervoltát, és egyre mélyebbre süllyed általuk egy mesterséges álomvilágba, akkor elmondható-e, hogy valóban az emberi fejlődést szolgálják? Valóban megkönnyítik az életünket ezek az „okos” dolgok, vagy csak belénk programozzák a meggyőződést arról, hogy igen, és minél több „okos” tárgy vesz részt az életünkben, annál kevesebb hely marad a tudatosságunk számára.
Én úgy látom, hogy a szó valódi jelentése - a látszat ellenére – egyáltalán nem változott meg jelenünkre, a digitális szuperforradalom időszakára sem, csak kívülről alakulgatott az éppen aktuális divat szerint, de a sokak számára menő, látványos, sokszor futurisztikus külsőségeket hordozó szájber (cyber), vagy kiber kifejezés magja ugyanaz – irányítás, illetve modernebbül mondva távirányítás. Ma már képesek vagyunk a hálón keresztül, akár nagy távolságból is működtetni otthonunk okos berendezéseit, mert képesek vagyunk őket távirányítani, de vajon egy totálisan digitális világban ki a kormányos, ki kezeli a távirányítót... ám a legfőbb kérdés az, hogy vajon mi emberek milyen szerepet játszanánk, vagy játszunk ebben a világban : okos-at, vagy Tudatos-at.

München

Aranka,2014.06.14 11:23

Drága Csaba...nekem ehez nincs szavam,csak meg vagyok döbbenve és féltem az unokáimat a digitális-virtuális élettöl!
Hol marad a LÈLEK????
Schlimm-schlimm-schlimm!!!!!!!

Re: München

Csapó Csaba,2014.06.15 11:48

Drága Arcsi!
Nem kell féltened az unokáidat, mert a digitális élet itt van, nem tudjuk magunkat kivonni belőle. A Te nagy lelked, szereteted és végtelen bölcsességed elegendő ahhoz, hogy meg tudd mutatni nekik, hol a lélek, és azt is, hogy a digitális-virtuális élet csupán ESZKÖZ, nem maga a valóság. Az írásomat Te is a digitális világban olvastad, és én is ott válaszolok rá. Az, hogy hogyan használjuk virtuális valóságot, az csak rajunk múlik, a miénk a felelősség.

lehel.siver@gmail.com

Simon Lehel Alpár,2014.06.15 08:38

Kedves Csaba, Te még az internetet is az esztétika szemszögéből nézed, így kellene mindenkinek...
Köszönöm az Élményt,
Üdvözlettel,
Simon Lehel Alpár:)

Budapest

Márk,2014.06.14 20:10

Kedves Csaba !
Minden szavad ül, jók a meglátásaid. Igen rossz úton haladunk - picit részese vagyok én is, de megpróbálom mértékkel "fogyasztani" . Kell az önkontroll, éljük inkább a való világot. Hmmm...meg lassítani is kéne.