Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Schubert-dalok örökös királya

2012.05.20

 Amikor egy általunk kedvelt előadóművész magas korú, mindig ott kísért gondolatainkban bekövetkező halálának lehetősége. Azután törvényszerűen bekövetkezik az elkerülhetetlen, és úgy érezzük, mintha valamelyik szerettünk hagyott volna itt bennünket, jóllehet személyes kapcsolat nem volt közöttünk. Ha hallottuk élőben a művészt, akkor talán személyesebbnek érezzük a bekövetkezett hiányt, de ha nem volt ilyen élményünk, akkor a művész produkciói, előadásai, felvételei, a róla kapott hírek hatására is kissé olyan ő nekünk, mint egy távoli kedves, akinek halálhíre szíven üt minket.

 

image.jpg

 

 2012. május 18-án 87 éves korában hunyt el a német Dietrich Fischer-Dieskau, lírai bariton. Bár 1992. december 31-én adta búcsúkoncertjét, amikor végleg visszavonult a szerepléstől, tudtunk róla; tudtuk, hogy létezik, él, s noha nem énekel már többé nekünk, itt van közöttünk. Sokszor meg szoktam nézni idős, visszavonult nagy kedvenceimről a híreket, hol élnek, mivel foglalkoznak, mennyi idősek – mintegy „szemmel tartom” a távolból életüket. A múlt héten gondoltam Fischer-Dieskaura, amikor a Zenei Könyvtár polcain láttam hatalmas sorban a tőle a Deutsche Grammophonnál 22 CD-n megjelent Schubert összes dalait. Az éppen olvasószolgálatos könyvtárossal csevegve meg is beszéltük, hogy sokan énekeltek és énekelnek, valamint fognak énekelni Schubert-dalokat, de Fischer-Dieskau éneklése örök viszonyítási pont marad halála után is. Olyan számomra, mint Maria Callas és a Tosca: sokan éneklik gyönyörűen Tosca szerepét, de Callas 1953-as Tosca-felvétele (EMI) etalon marad.

 A Tosca kapcsán érdekes megjegyeznem, hogy pár éve megláttam kedvenc zeneműboltomban egy igazi ritkaságot: egy Tosca-felvételt Birgit Nilssonnal a címszerepben, és mivel nagyon kedvező árban volt, nem bírtam ki, hogy egyik nagy kedvenc drámai szopránommal ne hallgassam meg a Toscát. Scarpia szerepét Dietrich Fischer-Dieskau énekli a lemezen, és egyfolytában azon gondolkodtam, hogyan tud hitelesen alakítani egy a magánéletben és a kollegáival ennyire rendes ember, mint Fischer-Dieskau, ilyen undorító aljaember figurát, mint Scarpia.

 Dietrich Fischer-Dieskau sok szerepet énekelt. Baritonnak lenni nem könnyű, mivel a férfiak nagy többségének alapvetően a középregiszterben szólal meg a hangja, tehát kevés az igazi basszus, még kevesebb a tenor, de baritonokból rengeteg létezik. Annál kevesebb az igazán szép, nemes hangú bariton, tehát paradoxonba ütközünk, mivel a sok bizonyul kevésnek. Fischer-Dieskau bársonyosan szép baritonjához nemcsak tökéletes technika társult, hanem roppant nagy intelligencia és szív is. A technikára már nem kellett odafigyelnie, az már a vérében volt – a szívével énekelt, s szívbéli énekléséhez hatalmas fokú tudás párosult: mindent tudott az eléneklendő operák, valamint dalok dramaturgiájáról, azok költőiségéről, a tudós elemző értelmezésének vetette alá azokat, majd ez után a roppant nagy intellektuális munka után énekelte azokat, s éneklésébe közönsége beleborzongott.

 

12_dietrich_fischer_dieskau_624.jpg

 

 Dietrich Fischer-Dieskau neve fogalommá vált, és aki valaha is Schubert-dalokat fog hallgatni, vagy énekelni, nem kerülheti meg a művész felvételeit, sem könyvét, A Schubert-dalok nyomában címűt, melynek elmélyült elemzései legalább olyan finom csemegék, mint ahogy ő énekli ezeket a dalokat. Dalt szépen énekelni kevesebb énekes tud, mint operát; míg egy operában a dráma egész este alatt zajlik le, addig egy dalban egy-két perc alatt kell sűrítve mindent megjeleníteni. Ha a „Rémkirályra” gondolunk (mind Johann Wolfgang Goethe költeményére, mind Franz Schubert dalára), akkor hallhatjuk, hogy a narrátort, az apát, a beteg gyermeket, valamint a rémkirályt, azaz „négy szerepet” egyetlen énekesnek kell alakítania megannyi hangszínnel és érzelemmel, s mindezt a hatalmas drámát pár percbe sűrítve előadni. Ha tökéletes interpretációra vágyunk, hallgassuk Dietrich Fischer-Dieskau tolmácsolásában. Hallgassuk további felvételeit is, mert szíve és szellemisége így marad közöttünk is mindörökre, nem csak a halhatatlanok között!

 

Ő volt az, aki megmutatta, hogy a poiészisz és a musziké édes testvérei egymásnak, azaz milyen is a dalt szavalni, és költeményt dalolni.

 

 

liliom.jpg

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

München

Oros Aranka,2012.05.21 00:38

Drága Csaba,megint egy szívhez szóló,tanulságos,kedves írásod tetted közzé ,melyet ezennel megköszönök,hogy olvashattam!
Csodás lelkesedéssel ,finomsággal ,kedvességgel írsz ,e-drága ,nagy-tudású,hőn szeretett művészekről,akkor is ha még az élők sorában vannak vagy talán már nem is élnek !
Tudom ,ez téged tükröz,a Te nagy Ember szereteted,hiszen mi is ezért vagyunk barátok,melyet ezennel megköszönök Neked!
Igen Dietrich Fischer-Dieskauaz Ö sajátságos,bársonyos hangján elvarázsolt mindannyiunkat....tudom,egy este nagy boldogan mentem a müncheni Filharmóniába,kedvenc énekesem Thomas Hampson énekelt többek között 2 jól ismert Schubert dalt is ( Gute Nacht és Die Post/ Winterreise )melyet nagy megdöbbenéssel hallgattam,hiszen elvárásom a Dietrich Fischer-Diskau féle meleg,lágy hangon vártam .....pedig Thomas Hampson is egy csodás előadó,de a MÈRCE ,ez az pont amiről Te olyan szépen írsz Ö a Mérce,hozzá már csak hasonlítunk !
Csaba drága ,itt jön az utolsó mondatod ,mely mélyen belém vésődött,menyire igaz ::::""""Ő volt az, aki megmutatta, hogy a poiészisz és a musziké édes testvérei egymásnak, azaz milyen is a dalt szavalni, és költeményt dalolni."""

Gratulálok Csaba és várom a következőt!
Aranka