Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Mester sírjánál

2011.11.21

 

Ha lelki vezért kellene választanom… biztosan Zorbászt választanám. Mert benne volt meg mindaz, ami egy tollforgató embert megmenthet: sastekintet, amely a magasból nyílegyenesen csap le zsákmányára; a minden reggel megújuló teremtő tisztaság; szakadatlanul újnak látni mindent, olyan örök mindennapi dolgoknak adni szűziséget, mint a levegő, a tenger, a tűz, a nő és a kenyér; a kéz biztonsága, a szív frissessége, az önnön lelkét kigúnyoló bátorság, mintha lenne ennél nagyobb öröm, s végül a tiszta, vad nevetés - mély forrású, mélyebb az emberi szívnél-, amely Zorbász öreg testéből szabadító erőként fakadt fel a legválságosabb pillanatokban, felfakadt, és el tudott söpörni s el is söpört minden gátat - erkölcsöt, vallást, hazát -, amellyel a szegény gyáva ember bástyázta körül magát, hogy biztonságban tengethesse nyomorúságos kis életét. (Nikosz Kazantzakisz: Zorbász, a görög)

 

 

 

 

 

 

Mielőtt eljutottam volna Krétára, két dologgal kapcsolatban teljesen bizonyos voltam; az egyik majdnem igaznak is bizonyult. Megfogadtam, miután Kazantzakisz is bekerült az első tíz kedvenc íróm közé, hogy ha Kréta földjére teszem valaha is a lábam a moirák jóvoltából, első dolgom lesz, hogy elmegyek Iraklióba (Hérakleión) a Mester sírjának felkeresése. A másik dolog, amiről meg voltam győződve, az az a félig igaz tény volt, miszerint a krétai dialektusból nem sokat fogok érteni (azért próbálkoztam, nem kevés sikerrel).

 

 

bika.jpg

 

 

 

A csomagokra várunk a Nikos Kazatzakis nemzetközi repülőtéren, Kréta egyetlen légikikötőjében, s az ember örvend, mert végre megérkezik, ahová annyira vágyott, továbbá afeletti örömében lubickol, hogy a görögök rehabilitálták az ortodox egyház által egykor kiátkozott írót, költőt, drámaírót, és műfordítót. Nem aposztrofáltam filozófusként, mert bár azért ment Franciaországba, hogy a bölcsesség szeretetét, tehát a filozófiát nem mástól, mint Henri Bergsontól tanulja, jelentős filozófiát nem hozott létre, filozófiai eklekticizmusát inkább regényeibe szőtte bele. Ezek mellett Kazantzakisz jelentős műfordítói tevékenységet folytatott: a kor embere által érthetetlen ógörög irodalmat fordította újgörögre, hogy a „műveletlen”, csak népnyelven beszélő emberekhez is elvigye Homéroszt, az ókori görög drámát, és még sok más ókori irodalmi kincset.

  5299-400x500.jpg

 

Sokáig kell várni a csomagokra, hiszen Kréta a szezon végén percenként hat repülőgépet fogad – nem is csoda: hatalmas a sziget, rengeteg a turista, s ma már nem divat hajón érkezni, mint ahogy egykoron Kazantzakisz is utazgatott. A hangosbemondó megszólal. Úgy gondolom, valami számomra ismeretlen szláv nyelven, ment olyan sok „ny” hangot hallok, ami a standard görögben nincs. Aztán egy helybéli nő rákiált a párjára „Jányi”! Ő pedig vissza: „Elenyi”! No lám! Jánisz és Eleni találkozásakor tanulom meg az első helyi fonológiai specialitást: a hangsúlyos szótag sokkal hosszabb, mint a standard nyelvben, és a „n” hang helyett „ny”-t ejtenek, ha utána „i” következik. A további krétai dialektussal való ismerkedésem most túl hosszú téma lenne, és talán érdektelen is, viszont az biztos, hogy krétaiul a Mester nevét „Nyíkosz”-nak ejtik, nem pedig „Nikosz”-nak.

 

Fogadalmam sikerült teljesíteni, bár nem úgy, ahogy terveztem; cserébe viszont az élmény minden várakozásomat felülmúlta. Azonnal nem tudtam felkeresni Kazantzakisz emlékhelyet, mert a szállásra érkezés után pár órával nyaralásom nem várt körülmények miatt megszakadt. Egy hét múlva, amikor ismét felvettem a turista státuszt, kezemben térképpel, bédekkerrel, nyakamban fényképezőgéppel – ahogy egy rendes turistához illik, elindulok a Mester sírjához. Már egészen jól megértem a krétai embereket (amikor nem, akkor megkérem, fordítsák le a nekem mondottakat görögre), és amikor nem találom azt az utcát, amit a térkép jelez, kérdezősködöm. Nagyon kedvesen útbaigazítanak. Az a baj csupán, hogy Iraklióban az ott lakók számára természetes, hogy bármikor felkereshetik a nevezett helyet – ezért nem is keresik fel (inkább a bolond turisták), s így bár mind hallottak róla, pontosan ők sem tudják, de azért „útba igazítanak”. Az útbaigazítások eredményeképp Iraklió külső városfala mentén a fél fővárost körbejárva, 3-4 óra gyaloglás után már közeledem a célhoz (aznap a taxisok sztrájkoltak).

 

 hpim1306a.jpg

 

 

 

Amikor már közel vagyok, a sarki zöldségestől megkérdezem az irányt, aki történetesen tudja, merre kell menni; olyannyira tudja, hogy még utánam is jött, és kiabált, hogy ne azon az utcán forduljak balra, hanem az arra következőn, és felfelé menjek. Felfelé menet már egy táblácska jelzi, hogy valahol erre lesz a keresett hely – persze nem pontos az információ, mert arról nem szól a tábla, hogy félúton felfelé az útelágazásnál merre forduljon az ember. Görögországban hamar megtanulja az ember, hogy ne idegeskedjék, ne siessen, mert előbb vagy utóbb minden valahogy megoldódik. „Lassan, lassan”! – mondja a görög, ha valaki ideges, vagy siettetni próbálja – s ha megértjük ezt az életszemléletet, akkor egyből közelebb kerül hozzánk Milan Kundera Lassúság című regénye is, mert rájövünk, mi valójában a „lassúság”, miért is kell időnként lelassulnunk. Végre meg is találom a vágyott célt majd’ 4 órás városnézés után a 35 fokban.

hpim1329a.jpg

  hpim1334.jpg

 

A sírkert a déli városfal feletti dombon található, mivel az egyház az anatémával együtt kitiltotta a temetőből is. Nem is gondolta az ortodox egyház, milyen jót tett post mortem a Mesterrel: temetőt látogatni nyomasztó, de egy ilyen szép, a város felett magasodó kert méltó emlékhely Kazantzakiszkoz. Hűs árnyat adó nagy fák, üde zöld pázsit, virágok, cserjék, pálmák és csend; alattunk a nagyváros, a távolban a tenger. A kert közepén a Mester sírja. A kősír meglehetősen egyszerű: kőlap és kötéllel középütt összekötözött fakereszt. Minimalizmusra törekvő szépsége éppen olyan, amilyet az író szeretett volna magának. Semmi felhajtás, semmi felesleges dísz, csupán a lényegiség.

 

 

Hiába keresem a sírkőn a nevét; körbejárom, mindent elolvasok, de a neve helyett olyan epitaphium van sírkövébe vésve, ami mindennél jobban kifejezi, kinek a szelleméhez jött el a vándor. A Mester tudvalevőleg krétai dialektusban is írt, s a sírfelirat is így olvasható görögül. Magyar fordításban:

 kazantzakis-tafos9.jpg

 

Nem remélek semmit

Nem félek semmitől

Szabad vagyok                 

 

 

 

Az ember lúdbőrös lesz a döbbenettől: ennél tömörebben nem fejezhet ki három rövid sor nemcsak egy embert, egy életművet, de azt a szellemiséget is, aminek az átéléséért elmegy a magamfajta zarándok a Mester sírjához.

 

 hpim1313.jpg

Nyíko! Te már szabad vagy. Összeszorul a szívem: én még remélek, és még sok mindentől félek. Neked ott volt – helyesebben ott van – Zorbász, megvilágosult tudatod kivetülése, aki Veled együtt halhatatlanná lett regényedben. Nekem nincs Zorbászom. Mondd, azért elfogadsz tanítványodul és barátodul?

 

 Fotók:Ferencz László

 

 

www.amis-kazantzaki.gr/


 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

KiskunhalasJYX

Nagy-Apáti László,2013.08.28 23:15

Αγαπητέ Csaba!
Μου αρέσει πολύ η γραφή σου.
Συγχαρητήρια.

Δεν ελπίζω τίποτα,
Δεν φοβάμαι τίποτα,
Είμαι ελεύθερος.

Με εκτίμηση: Λάζλο

Re: KiskunhalasJYX

Csapó Csaba,2013.08.30 08:08

Αγαπητέ φίλε!
Eυχαριστώ πολύ για το ωραίο σου σχόλιo. Χαίρομαι πολύ που σου άρεσε η γραφή μου. Κάποτε, με την σύζυγό σου πρέπει να επισκεφτείτε αυτό το μέρος στην Κρήτη.
Σας το εύχομαι.
Τσαμπάκο

Győr

Buza Kati,2011.11.27 16:37

A Mester sírjánál. - Nagyon tetszik.

A sírfelirat... Ez a pár szó egy képet ébresztett bennem: férfi áll egy szürke sziklán, haja és ruhája vadul lobog a szélben és ő mintha össze lenne nőve az anyafölddel, annyira "stabil", tudatos...